2024. március 29. - Auguszta

Éledő rasszizmus – egyházi asszisztenciával?

Mint ismeretes, múlt szombaton a katolikus, a református és az evangélikus egyház egy papja és egy-egy lelkésze megszentelte, illetve megáldotta az alakuló Magyar Gárda zászlaját. Az egyházak hivatalos reagálása szerint érintett tagjaik tevékenységét magá
2007. augusztus 28. kedd 12:33 - Bencsik Gyula

 

„Az egyházak álláspontja maga az abszurditás és a nonszensz” - kezdi Gábor György vallásfilozófus. Reflektálva az egyik napilapban megjelent írásra megerősíti: „a papoknak egyáltalán nincs írói munkásságuk”.

Mint mondja, a katolikus pap felszentelt pap. Ha megkerülve a hierarchiát, nem kér engedélyt egy ilyen eseményen való részvételhez, akkor ugyan ezen az eseményen valóban nem képviselte az államjogilag bejegyzett egyházát, ám ennél sokkal súlyosabb, hogy mögötte volt akkor is az a spirituális, teológiai hinterland, az az eszmeiség, amit ő papként képvisel; azt nem lehet eltörölni. Ezért nonszensz az egyház reagálása.

Gábor rámutatott, hogy az említett szakrális tevékenység, a zászló  megáldása megtörtént, az nem annulálható. Ebben a helyzetben, ha az érintett egyházak a saját szerepüket, feladatukat komolyan vették volna, akkor nem azt a nyilatkozatot tették volna, amelyet tettek.



A filozófus komolytalannak tartja a katolikusok nyilatkozatát, miszerint nem ismerték a Magyar Gárda programját, hiszen hetek óta arról cikkezik, elemzéseket tesz közzé a magyar és külföldi sajtó (ráadásul a gárda programja olvasható a Jobbik honlapján is). „Ha a tudós püspök urak ezt nem ismerik, akkor nem olvasnak újságot, márpedig a  közéleti kérdésekben máskor rendkívüli aktivitást kifejtő püspökök szeretnek naprakésznek mutatkozni egyéb társadalmi és gazdasági kérdésekben.”

Gábor György szerint az egyházaknak el kellett volna mondaniuk, hogy mit gondolnak a Magyar Gárdáról, egyetértenek-e a célkitűzéseivel vagy sem. Ha pedig az adott egyház elutasítja a szervezet programját, akkor tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt a magánakció miatt várható személyi konzekvenciákról. Mindez elmaradt. Az egyházak állásfoglalása nemcsak rossz, de bizonyos értelemben cinikus, alkalmas a teológiai és szakrális értelemben kevéssé jártas közvélemény félrevezetésére.



A vallásfilozófus az esettel kapcsolatban nem a múlt szombaton szabadidejében fusizó három egyházfi tettét tartja a legnagyobb problémának, hanem hogy az Auschwitzcal, mint metaforával leírt történelmi események után hatvanvalahány évvel a szóban forgó történelmi egyházaink semmitmondó nyilatkozataikkal asszisztáltak az antiszemitizmus és rasszizmus újbóli megjelenésénél.

Megszólaltattuk az ügyben Németh Lászlót, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát is, aki megerősítette, hogy a zászló megáldásában közreműködő dr. Dévényi Ferenc, a császárfürdői Szent István kápolna papja magyar állampolgár, akinek lehet magánvéleménye, amely – ha nem ütközik az alkotmányos rendbe, a Btk-ba – szabadon kifejezhető. A titkár-atya ugyanakkor hozzátette, hogy ettől függetlenül erkölcsi értelemben lehet kifogást emelni az esettel kapcsolatban. Példának a magzatelhajtást említi, amely jogilag legális ugyan, de a katolikusok erkölcsileg elítélendőnek tartják.

Németh László nem tudja elfogadni a vallásfilozófus azon állítását, mely szerint ha nem is jogi, de a gárdaavatáson részt vevő, és hivatását gyakorló pap eszmei értelemben mégis Jézus egyházát képviselte. Egy katolikus pap Jézus nevében kizárólag a szentségek kiosztásakor jár el, az ominózus esetben viszont nem ez történt. „Mikor a pap a kocsmába megy, ott is Jézust képviseli?” - tette fel a költőinek szánt kérdést a titkár úr. „Sok plébános reverendában megy a kocsmába” - egészítette ki mondandóját.

Mint mondta, a püspöki konferencia nem foglalkozik az érintett pap magánjellegű akciójával, nem is foglalkozhat, mivel a személyi kérdések kizárólag az illetékes püspökhöz tartoznak, vagyis Dévényi atya megyéspüspökének kell megfontolnia, tegyen-e lépéseket az adott ügyben.
Németh László úgy véli, ha folyton ilyen „áldásokkal kapcsolatos ügyekkel” foglalkoznának, nem maradna idejük a "komoly társadalmi problémákra".

Arra a felvetésre, mit jelentene a Magyar Katolikus Egyház számára, ha ne adj' isten a Magyar Gárda tagjai a megáldott zászlajuk alatt bűnügybe keverednének, az atya azt válaszolta, erre majd térjünk vissza akkor. A gárda programjában egyelőre nem olvasható az erőszakos fellépésre utaló passzus, és bár a titkár úr egyetért azzal, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda között fennáll a kapcsolat, az említett párt eddigi rasszista színezetű megnyilvánulásaival nem kíván foglalkozni („most a Jobbikról vagy a gárdáról beszélünk?”). Arra a megjegyzésre, hogy Vona Gábor személye a két szervezetet összeköti, azt válaszolta, hogy ő, mármint Németh László egy személyben szerzetes és titkár, de attól még nem állítható, hogy a szerzetesek megrohanták a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát. „Azért álljon meg a menet” - tette hozzá. Ebben maradtunk.

A fentinél szűkszavúbb válaszokat adott a Hírextra.hu kérdéseire Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház elnökségének szóvivője. Egyrészt megerősítette a reformátusok honlapján augusztus 25-én kelt közleményben foglaltakat, kiegészítve azzal, hogy várhatóan vizsgálat indul a zászlóáldó Csuka Tamás Vác-alsóvárosi lelkész ügyével kapcsolatban, másrészt arra a kérdésre, hogy mi az egyházuk álláspontja a Magyar Gárda megalakulásáról és programjáról, az említett közleményre hivatkozott. Mellékeljük a reformátusok honlapján olvasható közleményt, hátha az olvasók megtalálják a választ feltett kérdésünkre.

Nyilatkozat
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a hírekből értesült arról, hogy a Magyar Gárda 56 tagjának avatásán a történelmi egyházak képviselői - így a Magyarországi Református Egyház egy lelkipásztora is - megáldották a Magyar Gárda zászlaját. A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségének tudta vagy beleegyezése nélkül az MRE nevében senki nem járhat el. Hivatalosan senki sem kereste meg egyházunkat ettől a szervezettől, így értelemszerűen a református egyházat hivatalosan senki nem képviselhette ezen a rendezvényen.
Hiller István miniszter úr felszólította az egyházak vezetőit, hogy határolódjanak el a Magyar Gárda zászlaját megáldó lelkészektől. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége egyértelművé tette, hogy álláspontjáról aktuálisan, a kellő időben és formában tájékoztatta a nyilvánosságot.
Az MRE Elnökségének egyértelmű az álláspontja arról, hogy a magyar társadalom valóban súlyos problémáit radikális és militáns eszközökkel nem lehet megoldani. Ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy ezt a szerveződést a politikai elit, kommunikációjában saját, önző politikai céljaira használja fel, ezzel elterelve a figyelmet a társadalmi bajok valódi megoldási lehetőségeiről. Osztva a Köztársasági Elnök úr helyzetértékelését, az MRE Elnöksége is ugyanolyan veszélyesnek tartja a félelemkeltést, mint a félelemkeltéssel való riogatást.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását