Gazdaság / HR
Visszaélt az OTP
Visszaélt gazdasági erőfölényével az OTP, amikor egyoldalúan megemelte a személyi kölcsönök úgynevezett végtörlesztési díját 2005 augusztusában - derül ki a Gazdasági Versenyhivatal határozatából, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra.
Az emelés a forint alapú konstrukciónál például azt jelentette, hogy a szerződéskor rögzített 5 ezer forint helyett 35 ezer forintot kellett kifizetniük az ügyfeleknek.
Az OTP vállalta ezért, hogy több tízezer ügyfelének fizeti vissza pénzét – ez azokat érinti, akik 2004. május 3-a és 2005. július 31-e között kötöttek személyikölcsön-szerződést. Akik 35 ezer forint előtörlesztési díjat fizettek, egyszeri, 15 ezer forintot kapnak vissza – erről levélben értesítik majd az érintetteket. Akik viszont eddig nem éltek a kölcsön előrehozott törlesztésének lehetőségével, azoknak az OTP felajánlja, hogy 30 napon belül 20 ezer forint megfizetése mellett teljesíthetnek előtörlesztést.
A visszafizetés több tízezer, a kedvezményes előtörlesztés lehetősége potenciálisan 200-300 ezer ügyfelet érint – áll a GVH közleményében, pontosabb adatot azonban nem közöltek.
Az OTP azt is vállalja, hogy szeptembertől a jelenlegi 15-ről 30 napra emeli azt az időt, amelyen belül közzéteszi, ha az ügyfelekre nézve hátrányosan változik meg valamelyik szerződési feltétel. Kivétel ezalól az árfolyam- és a kamatváltozás. Jövő évtől kezdve pedig a szerződési feltételek megváltozásáról a bank elektronikus vagy hagyományos levélben díjmentes tájékoztatást küld klienseinek.
A versenyfelügyeleti eljárás az OTP esetében az úgynevezett kötelezettségvállalással szűnt meg, ilyenkor a közérdek védelme e módon érhető el leghatékonyabban. A GVH várakozása szerint ez a végzés minden bizonnyal példaértékű lesz a piac többi szereplője számára – olvasható a közleményben.
Forrás: Független Hírügynökség