Visszahúzódás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,74 pontos gyengülés után 25.457,39 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,58 százalékos esés. A részvénypiac forgalma átlagos volt, megközelítette a 31 milliárd forintot. A vezető rés
2007. április 26. csütörtök 22:36 - Hírextra
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,03 ponttal, 0,03 százalékkal 2.992,13 pontra erősödött. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. portfolió kezelője kiemelte, hogy az OTP napközben ugyan új csúcsot állított fel 9.710 forinton, de mégis mínuszban zárta a napot. A szakember szerint annak ellenére nem sok új piacmozgató hír jelent meg, hogy csütörtökön tartotta közgyűlését a Mol, a Magyar Telekom, a Fotex, a Rába és a Danubius.
Szegner Balázs elmondta, hogy az osztalékot fizető társaságok közgyűlésein az igazgatósáok már ismert javaslatai szerinti osztalékokat szavazták meg. A Magyar Telekom ellen folytatott amerikai vizsgálat híre nem érintette a távközlési társaság részvényének árfolyamát a szakember szerint, mivel a Financial Times által közölt hír nem tartalmazott új információt a piac számára.
A Fotex közgyűlésén a vezetőket érintő opciós program részletiről hangzottak el részletek, s a befektetők pozitívan értékelték, hogy ebben a fő tulajdonos nem vehet részt. A közép-európai régió tőzsdéi a pesti tőzsdéhez hasonló pályát futottak be csütörtökön, az aktivitás is a magyarhoz hasonlóan átlagos volt.
Az OTP 100 forinttal, 1,05 százalékkal alacsonyabban, 9.400 forinton zárt a szerdai záróárhoz mérten, a bankpapír forgalma megközelítette a 13,6 milliárd forintot. A Mol 165 forinttal, 0,75 százalékkal 22.060 forintra nőtt, közel 11 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom részvények ára 6 forinttal, 0,57 százalékkal 1.049 forintra csökkent, forgalmuk megközelítette az 1,7 milliárd forintot. A Richter árfolyama 795 forinttal, 2,05 százalékkal 37.925 forintra gyengült, forgalma 3 milliárd forint volt. Az Egis részvények 180 millió forintot közelítő alacsony forgalom után 22.000 forintot értek a nap végén, 50 forinttal, 0,23 százalékkal többet, mint szerdán. A nap folyamán közgyűlést tartó Danubius 140 forinttal, 1,6 százalékkal 8.890 forintra emelkedtek, a Fotex 19 forinttal, 2,09 százalékkal alacsonyabban zárt szerdai záráshoz képest, a Rába záróára 1 forinttal 1,540 forintra nőtt.
Forrás: MTI