Tudomány

Hamarosan pontosan tudhatjuk, hányan vannak a rendezvényeken

Tömegbecslő számítógépes programon dolgoznak magyar egyetemisták. A szoftver segítségével légifotó alapján 5 százalkos hibahatárral meg lehet majd mondani, hogy hányan vannak a fényképen. Nagyjából három hónap múlva elkészül a szoftver, vagyis akkor véget

Az ötletgazda sem titkolja, hogy a nagygyűlések utáni létszámvita ihlette meg. Kárpáti László a lapnak elmondta, hogy a résztvevők viszonylag pontos meghatározásához csak egy olyan fotó kell, ahol valamennyien láthatók, a program pedig a megszámolja őket; az emberi fejek számát összesíti. Már csak finomítások vannak hátra, hogy a szoftver ki tudja szűrni a megtévesztő tárgyakat, ilyen páldául a kör alakú kátyú – közölte.

Kéri László politológus szerint a program megszületésével egy korszak zárulhat le a hazai belpolitikában, mint mondta: "befejeződne a számokkal történő szélhámoskodás". Jónak tartja az ötletet azért is, mert ezután az adott rendezvény tartalmáról folyik majd a vita, nem pedig a résztvevők számáról.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.