2025. december 26. - Karácsony, István

Bár keserű, de jó a vérkeringésnek

Lassan talán már unalmas lesz a csokoládé egészségre gyakorolt jótékony hatásáról hírt adni, egy amerikai kísérletben mégis sikerült tovább árnyalniuk a képet: a kutatók szerint az étcsokoládé-fogyasztás jelentősen javítja a vérkeringést.
2007. március 26. hétfő 11:45 - Hírextra
A hathetes kísérlet 45 résztvevőjének egy része naponta 227 gramm (8 uncia) étcsokoládét, másik része tejcsokoládét, a harmadik része placebót kapott - írja az Inforádió.

A kutatók az egyik felkari artériában mérték a verőér ellazulásának és kitágulásának mértékét a napi csokoládéfogyasztás előtt és után. Az erek tágulási képességének mértéke fontos jelzőszám az orvosok számára, ha ez az érték túl alacsony, az komoly keringési rendellenességet jelezhet.

Az amerikai kardiológiai társaság éves találkozóján, New Orleans-ban ismertetett eredmények szerint az étcsokoládét kapóknál 2,4 százalékkal nőtt az értágulási képesség, a tejcsokoládét fogyasztóknál pedig 1,5 százalékkal. A placebót kapó kontrollcsoport tagjainak értágulási képessége 0,8 százalékkal visszaesett.

A viszonylag kevés résztvevő és rövid megfigyelési idő miatt a kutatók maguk sem tálalják szenzációként az eredményeket, és alaposabb kutatásokat sürgetnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását