Hans-Dietrich Genscher 1927. március 21-én született Németország keleti felében, a Saale menti Reideburgban. Szülei gazdálkodók voltak, édesapját kilencévesen vesztette el. 1943-1945 között előbb a légierőnél teljesített segédszolgálatot, majd birodalmi munkaszolgálatra hívták be, a második világháború végén rövid ideig amerikai-angol hadifogságba került. 1946-ban érettségizett le, és még ebben az évben belépett a Liberális-Demokrata Párt szászország-anhalti szervezetébe. 1946-1949 között a hallei és lipcsei egyetemen tanult jogot és közgazdaságtant.

Három évvel az NDK, az "első német munkás-paraszt állam" megalakulása után, 1952-ben Nyugatra távozott, jogi tanulmányait már Hamburgban fejezte be. Brémában kezdett ügyvédi praxisba, politikai pályafutását 1959-ben a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) frakciójának tudományos tanácsadójaként kezdte.

A pártban gyorsan karriert csinált, 1962-től országos titkár lett, 1974-től 1985-ig pedig ő volt a párt országos elnöke, s ma is tiszteletbeli elnök. 1965-ben választották meg először a szövetségi parlament tagjának, s 1998-ig folyamatosan tagja maradt a bonni törvényhozásnak. Négy évvel később a Willy Brandt kancellár vezette szociáldemokrata-liberális kormányban a belügyi tárcát kapta. (E tevékenysége idején volt a müncheni olimpia, amelyen túszul ejtették az izraeli sportolókat, s mindannyian életüket vesztették. Genscher felajánlkozott a túszszedőknek a sportolók helyett, de végül erre nem került sor.) Amikor 1974-ben Helmut Schmidt került a kancellári székbe, Genscher lett az alkancellár és külügyminiszter.

Tevékeny szerepe volt abban, hogy 1982-ben a liberálisok pálfordulása miatt a szociáldemokraták kibuktak a hatalomból és a kereszténydemokrata Helmut Kohl került a kormány élére. Genscher külügyminiszter maradt egészen 1992-ig (1990. október 3-tól az újraegyesített Németország első külügyminisztere és alkancellárja lett), amíg egészségügyi okokkal indokolva le nem mondott, majd 1998-ban végleg vissza nem vonult a politikai élettől.

Genscher kitartóan cáfolja azt a vélekedést, hogy nem egészségügyi okok miatt távozott, hanem mert nem értett egyet azzal, hogy Kohl kancellár gyorsan "bekebelezte" a keleti országrészt s szinte teljesen felszámolta, majd újraindította annak gazdaságát. Visszautasítja azokat a vélekedéseket is, hogy a német délszláv-politika hibái (a Jugoszláviából kiváló új államok túl korai elismerése) indította volna lemondásra.

Külpolitikája legfontosabb alapelvének a kiszámíthatóságot tartotta, mindig hangsúlyozta, hogy az NSZK a NATO szilárd tagja, de kiemelt fontosságot tulajdonított a keleti kapcsolatnak, az európai enyhülés folyamatának. Soha nem zavarták ideológiai korlátok és mindig a tárgyalásokat, a párbeszédet, az együttműködést tartotta a legtöbbre. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter 1985-ös visszavonulása után lemondásáig ő volt a világ külügyminisztereinek doyenje, egyben a nyugati világ legrégebben hivatalban lévő külügyminisztere, aki 18 évig töltötte be tisztségét. Számos kitüntetése között ott van a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktori címe is, amelyet 1988-ban nyert el. 2005 májusában Bajorországban IV. Károly Európa-éremmel tüntették ki az 1989-es határnyitásban játszott szerepéért. (Nem mellékesen 1989. szeptemberében a prágai német nagykövetség erkélyéről ő jelentette be, hogy a keletnémet menekülteknek megnyílt az út nyugatra.)

Igen aktív tevékenysége miatt azt mondták róla, hogy egyszerre két helyen is jelen tud lenni.

Három szívinfarktusa és fiatalkori tuberkulózisa ellenére fáradhatatlanul, gyakran napi 18 órát dolgozott a majd 190 centiméter magas és több mint 100 kiló súlyú politikus, akit a háta mögött Jumbónak becéztek.

Genscher első felesége 1966-ban meghalt, másodszor 1969-ben nősült meg, egyetlen lánya 1961-ben született.

Genscher tizenöt éve nem visel fontos tisztséget, ám elemzéseire, nyilatkozataira ma is odafigyelnek. Érdemeit ugyan nem mindenki azonosan ítéli meg, de abban általános az egyetértés, hogy sokat megélt, hallatlan nagy tapasztalattal rendelkező, a világot mindig reálisan szemlélő emberről van szó. Visszaemlékezésében azt írta, hogy soha nem szeretett előtérben állni, de igyekezett úgy befolyásolni a partnereket és az ellenfeleket, hogy az általa kívánt eredmény szülessen.

Most azonban menthetetlenül előtérbe kerül: a berlini főpályaudvar előtt felállított hatalmas sátorban 1500 meghívott ünnepli majd a születésnapját, köztük Henry Kissinger volt amerikai, és Eduard Svardnadze, az utolsó szovjet külügyminiszter. Az ajtónállókon, pincéreken, s vélhetően néhány vendégen is halványsárga kötött mellény lesz, ugyanis Genscher ezt olyan gyakran viselte, hogy szinte márkajelévé vált...