2024. május 7. - Gizella

Új Színházi kulisszajárás

Pénteken este harmadik alkalommal várják a közönséget kulisszajárással egybekötött közönségtalálkozóra az Új Színházba. Ezúttal Peter Weiss: Marat/Sade című előadása után járhatják be az épületet a nézők és tehetnek fel kérdéseket az alkotóknak.
2007. március 16. péntek 14:49 - Hírextra
Tavaly novemberben a Rómeó és Júlia előadást követően csaknem százhúsz néző pillantott be a kulisszák mögé az Új Színházban. Januárban Knutzon: Közeleg az idő című darabjának megtekintése után szintén több tucat néző járta be a színházat.

Hasonló érdeklődés várható a péntek esti kulisszajáráson is, mondta el a Független Hírügynökségnek az Új Színház igazgatója. Márta István kiemelte, Marat szerepében Gáspár Sándort, Sade márkiként Huszár Zsoltot láthatja a közönség, akikkel az előadás után a közönség elbeszélgethet.

A színház maga nem politizál, de ez a darab igen, tette hozzá az igazgató, így várhatóan sok kérdés merül fel az előadás után. A francia forradalmat megidéző színdarab a mi időnkről is szólhat, vélekedett Márta István, aki maga is várja a közönséget pénteken este az Új Színház kulisszajárással egybekötött közönségtalálkozóján.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását