"A szabadság magyar híveit ma sem sikerült megfélemlíteni, a hatalom minden provokációjával és fenyegetésésvel dacolva ismét összegyűltünk" - fogalmazott beszédében a legnagyobb ellenzéki párt politikusa. Az MTI helyszínen lévő tudósítói szerint a tömeg az Erzsébet híd pesti hídfőjétől egészen az Uránia filmszínházig teljesen megtöltötte a Szabadsajtó utat, a Kossuth Lajos utcát és a Rákóczi utat. A tömeg létszáma meghaladta a kétszázezer főt.
Minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik - jelentette ki a Fidesz elnöke. "Bármennyi idő is teljék el végzete beteljesedéséig, a hatalmon lévők felelőssége nem enyészik el, nem esik ki az emlékezetből" - fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem.
.jpg)
Mint mondta, felelni kell a törvénytelenül eltitkolt adatokért, a nemzetgazdaság tönkretételéért, a polgárok ellen elkövetett vétkeikért. Véleménye szerint önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bűnös vezetőit. Hozzátette: mindenkinek, akit jogsérelem vagy bántalmazás ért, teljes körű elégtételt fog majd nyújtani a becsületét visszaszerzett, és újra tiszteletre méltó magyar állam. A Fidesz elnöke szerint a népszavazás az utolsó alkotmányos lehetőség arra, hogy kormány tudomásul vegye a nép akaratát. "Vagy azt teszi, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz" - szögezte le Orbán Viktor. A politkus hangsúlyozta: a Fidesz a népszavazás lehetőségének kivívásával mindent megtett, amit egy demokratikus ellenzék megtehet.
"Nincs forradalom"
A Fidesz rendezvényét előzőleg Deutsch-Für Tamás beszéde nyitotta meg. Börtönbe lehet zárni embereket, vasfüggöny mögé lehet kényszeríteni nemzeteket, de csak idő kérdése, hogy kiszabaduljanak onnan - hangsúlyozta Deutsch-Für. Március 15. 159 esztendeje a béke, a szabadság és az egyetértés ünnepe - szögezte le. Március 15. nekünk, magyaroknak azt jelképezi: nincsenek örökké tartó hazugságok. A hazugság szétrombolja a szabadságot, szembefordítja egymással az embereket és kiszolgáltatottá tesz mindnyájunkat - fogalmazott.
Rámutatott: börtönbe lehet zárni embereket, vasfüggöny mögé lehet kényszeríteni nemzeteket, de csak idő kérdése, hogy kiszabaduljanak onnan. Kordonnal börtönbe lehet zárni az ország zászlaját és főterét, de csak idő kérdése, hogy felszabaduljanak.
„Elegünk van a hazugságokból, elegünk van a hisztériakeltésből, elegünk van a kordonokból, hogy műveleti területté nyilvánítják az életünket. Elegünk van abból, hogy el akarják venni a legfontosabb közös kincsünket, a szabadságunkat, elegünk van a kioktatásaikból, elegünk van, hogy kényük-kedvük szerint lefasisztázzanak bennünket. És lassan mondom, hogy a szocialista pártelnök-miniszterelnök is megértse: elegünk van abból, hogy tönkreteszik a hazánkat" - hangsúlyozta Deutsch-Für Tamás. „Október 23-án nem volt forradalom, de leverték. Ma sincs forradalom, de nem hagyjuk, hogy leverjék”, zárta szónoklatát Deutsch-Für.


