2025. december 23. - Viktória

Lendvainak nagyon fáj Sólyom távolléte

"Fájlalom, noha tiszteletben tartom", hogy a köztársasági elnök március 15-én Erdélyben ünnepel - közölte Lendvai Ildikó. Mint mondta, ugyan "az engedélyt megadom" szavakat bárki ki tudja mondani a Kossuth téri zászlófelvonásnál, de Sólyom László "jelenlé
2007. március 13. kedd 09:45 - Hírextra
Lendvai Ildikó hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartja az államfő azon meggyőződését, hogy a határon túl élő magyarok számára kíván gesztust tenni és a délelőttöt még Erdélyben tölti. Hozzátette: "délután már együtt ünnepel velünk."

A politikus szerint nem a mondat, vagy a köztársasági elnök a helyettesítésével kapcsolatos egyértelmű rendelkezése, hanem "ő hiányzik, az ő szimbolikus jelenléte hiányzik".

Közölte, nem osztja azok nézetét, akik azt gondolják, hogy a köztársasági elnök nem akart együtt ünnepelni a kormánnyal és a miniszterelnökkel. "Ilyen szempontból nem tartom szimbolikusnak a távollétet", hiszen délután már együtt osztják ki a kitüntetéseket és az esti rendezvényen is közösen vesznek részt. "Jobb lenne, ha itt volna" a zászlófelvonásnál is, "ugyanakkor érteni vélem, hogy az ő politikájának az elnöki hatáskör általa formált imázsának fontos része a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás" - fogalmazott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását