Sport

Megint Benedek a góré

A jövőben újra Benedek Tibor lesz a vízilabda-válogatott csapatkapitánya, miután Kásás Tamás a javára lemondott a tisztségről. Kásás nem érezte volna magát jól abban a helyzetben, hogy ő lett volna a nála négy évvel idősebb, több válogatott mérkőzést játs

Ezért tisztségéről lemondott, megbízatását visszaadta Kemény Dénesnek. A szövetségi kapitány ezután leült Benedek Tiborral és felkérte, hogy vegye vissza egykori tisztségét. A felkérést Benedek Tibor elfogadta.

– Úgy érzem, hogy ebben a csapatban ez Tibinek illő feladat. Amikor az OB-1-be kerültem, ő már befutott játékos volt. Normálisnak éreztem, hogy átadom a tisztséget, s ez nekem is könnyebbséget okozott. Úgy is fogalmazhatok, hogy „helyreállt a rend”, én pedig a jövőben még komolyabban tudok a játékra koncentrálni – mondta a nagylelkű Kásás. – Tibi a csapatkapitányi szerepben egyszer már „bevált”, ezért ezt a megoldást tartottam optimálisnak. Az én számomra ez abszolút nem jelent presztízsveszteséget, nem lettem kevésbé fontos tagja a csapatnak, egyszerűen csak most ez a poszt visszakerült a helyére, oda, ahol két éve volt.

– Örülök, hogy én lehetek ismét a csapatkapitány, ez nagyon nagy megtiszteltetés. Az örömöm attól teljes, hogy ez a váltás Kásának nem jelent semmiféle problémát. Nagyon szerettem ezt a feladatot, úgy érzem, alkalmas is vagyok rá és valószínűleg Kása is alkalmasnak tartott, ezért adta át – mondta a régi-új csapatkapitány, Benedek.(samsungsport)

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.