Füves süteményeket tömött magába a nagymama
Lecsukhatnak egy 68 éves brit asszonyt, aki vadkendert termesztett a ruhásszekrényben depressziójának és korábbi autóbalesete miatti sérüléseinek kezelésére. Patricia Tabramot ugyanezért már 2005 ápriilisában hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ít
2007. március 7. szerda 17:18 - Hírextra
A rendőrség füles alapján jelent meg a nagymama hétvégi házánál, és négy cserép vadkendert találtak a szekrényében, a konyhában pedig a tűzhely mellett dunsztos üvegben porított kannabiszt. Az asszony magától bevallotta, hogy a jégszekrény tele van kannabisszal készített ételekkel és fagyival. A rendőrök azonban nem kobozták el őket, mert - mint utólag mondták - nem kívánták megfosztani őt az ételeitől.
A kábítószeres nagymama kijelentette: kiábrándítónak tartja a bíróság eljárását, mert csak az egészségi problémáira szedi a kannabiszt. Hozzátette, hogy halálosan fáradt, és szeretne hazamenni, lepihenni.
A bíró azt felelte, hogy nem akar az idős asszonyból mártírt csinálni azzal, hogy szabadságvesztésre ítéli. Csakhogy a nagymama előző felfüggesztett börtönbüntetése még nem évült el, így most aligha lehet más az ítélet, mint szabadságvesztés.
A tárgyalás előtt az idős nő kijelentette, hogy nem fél a börtöntől, legfejebb ő lesz az összes elítélt nagyija.
Patricia Tabram az első bírósági kalandja után könyvet írt " Kannabiszt eszik a nagyi" címmel. Talk showk-ban jelent meg, sőt indult a 2005-ös parlamenti vlasztáson egy kannabiszpárti listán.
Forrás: Független Hírügynökség