2024. május 6. - Ivett, Frida

Angelina Jolie, a perverz domina

Madonna és Diana hercegnő titkát is a nyilvánosság elé tárta Andrew Morton. Az író korábban már számos más sztár titkáról is lerántotta a leplet. Most a hóbortos hollywoodi amazon, Angelina Jolie után nyomozott.
2010. augusztus 5. csütörtök 10:45 - HírExtra
Az eredmény egy botrányokkal és perverziókkal övezett életrajzi kötet. Ha a fele igaz annak, amit Morton Joliról állít, akkor is tátva marad az ember szája.
A szerző állítása szerint a kis Angie, élete első időszakát egy hófehér, ingerszegény szobában töltötte, ahol egy dada vigyázott rá. Ez volt az ő kis elefántcsonttornya. Ezek után nem csoda, hogy a kislány rendkívül zárkózott lett. Már pici korától kezdve idegenkedett a testi kontaktustól, gyűlölte az ölelést, ráadásul nehezen tanult meg beszélni. A fennálló helyzet tinédzserkorban változott meg, amikor Jolie 14 évesen elkezdett szexuális életet élni.

Ezek után szinte egyenes út vezetett a zülléshez, amit a kábítószeres pokol, azaz heroin-és kokainfüggősége bizonyított. A fiatal lány már 20 évesen számos függőségben szenvedett. Ráadásul a sok szenvedélybetegség mellé pasifüggő is. lett Egymás után kikezdett színész kollégáival. Olyan hírességeket csavart az ujjai köré, mint Nicolas Cage, Russell Crowe, John Cusack és Leonardo DiCaprio. A lista pikantériája, hogy a férfifelhozatal végén még Morton neve is szerepel, mint Jolie exszeretője.

A könyvben az áll, hogy bárki megkaphatta, ám Mick Jaggert, a Rolling Stones énekesét sokáig hitegette. Amikor azonban a férfi egy több ezer dollár értékű gyémántgyűrűt ajándékozott neki, beadta a derekát. A feltétel az volt, hogy az énekes kísérje el egy szadomazoklubba, ahol mind a kettejüket megkorbácsolják.
Brad Pitt, Angelina Jolie jelenlegi kedvese sem menekül az író kegyetlennek tűnő állításai elöl. Szerinte a sármos színész olyan, mint egy cápa, és közel sem kedves, mint ahogy a rajongók felé mutatja magát.
Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását