2025. december 23. - Viktória

Szenzációs fordulat Mehmet Karcsika ügyében!

Újabb fordulat Mehmet Karcsika ügyében: a két és fél éve elrabolt gyermekért négyezer eurót, azaz egymillió forintnak megfelelő összeget ajánlott fel az ügyet felkaroló Egymásért Egy-Másért alapítvány - hangzott el a keddi tájékoztatón.
2007. március 6. kedd 13:18 - Hírextra
Mint közismert, 2004 júliusában egy török apa a láthatásról nem vitte vissza kisfiát az édesanyjához, hanem kicsempészte őt szülőhazájából, Magyarországról, Törökországba. Az akkor még csak hétéves gyerek édesapa ellen a magyar hatóságok nemzetközi elfogató parancsot adtak ki a kisfiú jogellenes külföldre szöktetése miatt. A szegedi bíróság, később pedig a török bíróság is jogerősen az édesanyának ítélte Karcsikát.

A közelmúltban felröppentek ugyan olyan hírek is, hogy Karcsika az apjával az Egyesült Államokban él. Jelenleg azonban csak az apa tudja, hol van a gyerek. Feltehetően mégis Törökországban, de nem biztos hogy Isztambulban.

Az Egymásért Egy-Másért Közhasznú Nemzetközi Alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI-nek elmondta, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a törökországi magyar követséggel és a konzulátussal. Az ottani munkatársak mindent megtettek és tesznek azért, hogy a törökországi médiában nagy visszhangja legyen a február 28-án felajánlott nyomravezetői díjnak.

A nyomravezető viszont csak akkor kapja meg a pénzt, ha a kisfiú - teljes fizikai valójában - az ankarai magyar konzulátuson lesz - tette hozzá. Az apa az elmúlt két és fél év folyamán egy török újságírónak lehetővé tette, hogy többször is találkozhasson a fiúval. A találkozó után a riporter egy isztambuli lapban arról írt, hogy Karcsika jól érzi magát Törökországban és nem vágyik vissza Magyarországra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását