Fekete sereg per ezennel megkezdve
Különösen szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg M. Róbert és társainak több emberen, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőpere kedden a Fővárosi Bíróságon.
2007. március 6. kedd 11:48 - Hírextra
A 27 vádlottas per első tárgyalásán a bíróság esküdtszéki terme körül kommandósok vizsgálták át a terembe érkezőket. M. Róbert és társainak terjedelmes, több vádpontból álló vádiratában többek között az alvilágban "Ragyás Tóniként" ismertté vált H. Antal megölése és a 2004. júniusában egy XV. kerületi diszkónál történt lövöldözés is szerepel.
Fémdetektorral is átvizsgálták a hallgatóság tagjait, és a táskákba is belenéztek a maszkos, fegyveres kommandósok, akik közül többen a teremben is a rendre vigyáznak. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakra golyóálló mellényben lévő büntetés-végrehajtási őrök vigyáznak.
A pert jól jellemzi, hogy a Fővárosi Bíróság legnagyobb, esküdtszéki tárgyalójában csak kisebb átalakítás és asztalrendezés után fértek el a védők és részben emiatt, részben a biztonsági intézkedések miatt a tervezettnél mintegy háromnegyed órával később tudták megnyitni a tárgyalást.
Az ügyészség vádja szerint M. Róbert egy bűnszervezetet hozott létre, amely akár ezer főt is mozgathatott volna. Az alvilágban csak "fekete sereg" néven ismert csoport vezetőjét, M. Róbertet az ügyészség többek között azzal vádolja, hogy egy korábbi sérelmét megtorolandó ő adott megbízást az alvilágban "Ragyás Tóniként" ismert H. Antal megölésére. A gyilkosság 2003. augusztus 27-én történt egy III. kerületi szórakozóhely előtt, Ragyás Tóni a helyszínen életét vesztette.
Forrás: MTI