Belföld

Az államról vitázik a Fidesz

A közszolgáltatások és az állam szerepének kérdéskörével folytatódik a Fidesz vitasorozata márciusban - közölte a párt frakcióvezetője.

A Fidesz januárban kezdődött vitasorozata elsőként az igazságossággal, majd februárban az életminőség kérdésével foglalkozott, a harmadik téma pedig a közszolgáltatások és az állam szerepe, amelynek tapasztalatait a három témagazda, Mártai Márta, Domokos László és Bencsik János március végén konferencián összegzi majd – mondta el Navracsics Tibor.

A témát többek között olyan kérdések mentén járják majd végig, hogy miért fizetünk adót, ezért milyen színvonalú közszolgáltatásokat várunk el, illetve, hogy melyek azok a területek, amelyekért az állam felelős, és melyek azok, ahol az államot felválthatja az öngondoskodás – tette hozzá a frakcióvezető, aki szerint az is megvitatandó kérdés, hogy a magyar társadalom elég erős-e, hogy egy öngondoskodáson alapuló szolgáltatási rendszer jöjjön létre.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.