2025. december 23. - Viktória

Nem lesz kampánycsend a választások előtt és alatt

Nem lesz kampánycsend a kisebbségi önkormányzati választások előtt sem a vasárnapi voksolás idején, sem azt megelőzően - közölte az Országos Választási Iroda vezetője.
2007. március 2. péntek 11:32 - Hírextra
A területi és országos választások alig több, mint 10 ezer települési kisebbségi képviselőt, úgynevezett elektort érintenek. Rytkó Emília emlékeztetett arra, hogy most először alkalmazzák az új jogszabályt a területi és országos választásokon. A jogalkotók nyilván tudatosan döntöttek úgy, hogy nincs szükség kampánycsendre. Utalt arra, hogy egy-egy adott településen öt elektor vesz részt a listás szavazáson. A voksolás az ország majd minden második települését, összesen 1.424 községet vagy várost érint.

A választás részleteiről szólva elmondta, reggel 6 órakor nyitnak és este 7 órakor zárnak a szavazókörök, ám ha minden, névjegyzékben szereplő elektor már korábban leadja a szavazatát, akkor hamarabb is bezárhatnak. Megjegyezte: ezen a szavazáson nincs lehetőség igazolással szavazásra, sem pedig mozgóurna kérésére.

Az OVI www.valasztas.hu világhálós honlapján vasárnap este, várhatólag 20 óra után még csak a részvételi adatok lesznek láthatók, kisebbségenkénti bontásban. A voksokat hétfőn megyénként, illetve a fővárosban a területi választási bizottságok nyilvános ülésein számolják majd össze. Az így megállapított területi eredményeket ezt követően megküldik az Országos Választási Bizottságnak (OVB). Az előzetes tájékoztató adatok tehát csak hétfőn lesznek megismerhetőek az említett honlapon. A területi választási bizottságok kedden küldik el jegyzőkönyveiket az OVB-hez; e testület pedig szerdán, ugyancsak nyilvános ülésen állapítja meg az eredményeket. A vasárnapi kisebbségi választáson mind a tizenhárom magyarországi kisebbség választhat országos-, és összesen 57 területi kisebbségi önkormányzatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását