Belföld

Nem adnák a Szabómesternek

A csepeli Fidesz- KDNP kezdeményezi, hogy a kerületi önkormányzat vegye át saját fenntartásba a megszűntetésre ítélt Mérei Ferenc Szakiskolát - közölte Németh Szilárd kerületi frakcióvezető.

 A döntéssel kapcsolatos önálló képviselői indítványt a következő szakbizottsági és képviselő-testületi üléseken terjeszti elő – írta a Tóth Mihály csepeli polgármesterhez és Zanati Béla oktatási bizottsági elnökhöz intézett nyílt levelében. A csepeli városatya kezdeményezését azzal indokolja, hogy az intézmény hátrányos helyzetű és enyhén értelmi fogyatékos fiataloknak ad lehetőséget szakmaszerzésre.

Az iskolában a mentálisan sérült, autisztikus gyermekek aránya több mint 70 százalékos, a cigány tanulóké 27 százalékos, az állami gondozottaké 5,2 százalékos.

"A főváros vezetői és hivatalnokai az iskola bezárását semmilyen hatástanulmánnyal, vagy szakmai, pedagógiai megfontolással, illetve statisztikai mutatókkal nem tudták alátámasztani" – írta a nyílt levélben az ellenzéki képviselő. A fővárosi közgyűlés csütörtökön maratoni vita után döntött 19 szakképző intézmény jogutóddal történő megszüntetéséről.

A Mérei Ferenc Szakiskola jogutódja, a VIII.kerületi Szabómester Szakképző Iskola lenne.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.