Az MSZP három nagy feladatot lát Magyarország előtt a következő két évben - mondta a Független Hírügynökségnek a határozatot ismertető Hiller István alelnök. Az első az emberi és politikai jogok szabad gyakorlásának garantálása, úgy, hogy ugyanakkor ezekkel senki ne élhessen vissza. A második az esélyteremtés: a konvergenciaprogram végrehajtásának első, nehezebb szakasza alatt is különösen fontos feladatnak tartja a szociálisan rászorultak támogatását az MSZP. Végül pedig a szocialisták célja, hogy közelítsék egymáshoz a társadalmi csoportokat, és ezzel mindenki számára egyenlő esélyeket biztosítsanak az egészség megőrzésére, a tanulásra és az elhelyezkedésre.
A határozat ezen kívül tartalmazza, hogy az MSZP a mai szélsőséges megnyilatkozásokért a "populista jobboldali politikát" tartja felelősnek. A kongresszus által elfogadott dokumentum ezen kívül kijelenti: támogatja az egészségügyi, a nyugdíj- és az oktatási reformokat, valamint a gazdasági kiigazítást.

A vasárnapi politikai vitában felszólalt Lendvai Ildikó frakcióvezető is, aki burkoltan, de Gyurcsány Ferenc két szombati kijelentését is vitatta. Egyrészt megvédte Szili Katalint, akit szombaton a miniszterelnök élesen bírált korábbi kijelentése miatt, amelyben a házelnök a rendszerváltás kiigazítását sürgette. Lendvai szerint az MSZP annak is köszönheti eddigi sikereit, hogy mindig sokszínű párt volt.
A frakcióvezető másrészt kijelentette: jelenleg nem a Kádár-rendszer értelmezése a legfontosabb a párton belül. Értelmezze azt bárki bárhogyan, a lényeg, hogy mindenki értse: arra nem vezet vissza út. Gyurcsány Ferenc ugyanis szombaton leszögezte: az MSZP-nek választania kell Kádár János és Nagy Imre hagyományai között, és ő Nagy Imre mellett teszi le a voksát.

A kongresszuson egyébként - bár nem volt kihívója -, Gyurcsány Ferenc szombati beszédében bejelentette: csak akkor vállalja el a pártelnökséget és dolgozik tovább kormányfőként, ha megkapja a szavazatok háromnegyedét. Ez végül sikerült is: az 590 szavazó küldöttből 526-an voksoltak Gyurcsány Ferenc mellett.
A kormányfő ezen kívül beszédében hangsúlyozta: ma Magyarországon a Fidesz által képviselt "nemzeti nacionalista, antidemokrata, fejlődésellenes és tekintélyelvű nemzeti Magyarország" áll szemben az európai fejlődést és demokratikus progressziót hirdető "polgári Magyarországgal", melyet az MSZP, az SZDSZ és az MDF is képvisel.
A tisztújítás előtt döntöttek az ehhez szükséges alapszabály-módosításról - eszerint a jövőben egy elnöke, két elnökhelyettese és három alelnöke lesz az MSZP-nek. A küldöttek ezután Juhász Ferencet és Szekeres Imrét elnökhelyettesnek, Hiller Istvánt, Kiss Pétert és Újhelyi Istvánt pedig alelnöknek választották meg, ellenjelölt nélkül.

Szintén verseny nélkül maradt Simon Gábor az Országos Választmány elnöke, a Borsod megyei Simon Gábor az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságának elnöke, Puch László pedig pénztárnok. Keller Lászlót a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság vezetőjének választották meg.
A küldöttek ezen kívül 15 tagú elnökséget is választottak, melynek azonban automatikusan tagja a pártelnök, az elnökhelyettesek, az alelnökök és Lendvai Ildikó frakcióvezető is. A fennmaradó 8 helyet Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes, Gráf József agrárminiszter, Herczog Edit európai parlamenti képviselő, Lamperth Mónika önkormányzati miniszter, Mandur László parlamenti alelnök, Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, Veres János pénzügyminiszter, valamint Varga László, a Fiatal Baloldal elnöke nyerte el.
A kongresszuson döntöttek arról is, hogy nem zárják ki a pártból az októberi Országos Választmányi ülésre a Magyar Rádió munkatársát beengedő Sipos Józsefet.
A szombati napot egy tragédia is beárnyékolta: délután váratlanul rosszul lett és az orvosi beavatkozás ellenére a helyszínen meghalt Szőke László, a Pest megyei küldöttség tagja.


