Belföld
Pert fontolgatnak Orbán ellen
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a rendőrséggel közösen vizsgálja annak lehetőségét, hogy beperelje-e Orbán Viktort azon kijelentése miatt, miszerint a rendőrség politikai parancsra cselekedett október 23-án - közölte a tárca sajtó és kommunikáci
"Az IRM felháborítónak tartja, és határozottan visszautasítja, hogy Orbán Viktor a rendőrséget politikai parancsra tevékenykedő szervezetnek nyilvánítja" – olvasható a minisztériumi közleményben. Mint írják, a rendőrség október 23-án az alkotmányban, törvényekben és más jogszabályokban meghatározott feladatait végezte, a rendőrszakma szabályai szerint.
Orbán Viktor ezzel a jogilag is értékelhető kijelentésével újabb kísérletet tett arra, hogy az emberek jogállamiságba vetett meggyőződését gyengítse. Orbán Viktor szerdán újságíróknak arról beszélt: amennyiben a rendőrség nem engedi, hogy politikai célokra használják, akkor béke lesz március 15-én.
A Fidesz elnöke arra kérdésre, nem tartanak-e attól, hogy március 15-én – amikor a Fidesz is rendezvényt tart – megismétlődnek az október 23-i események, azt mondta: a rendőrségnek távol kell maradnia a politikától; ha a rendőrség nem engedi, hogy felhasználják politikai célokra, akkor béke lesz március 15-én is.
Véleménye szerint csak a rendőrségen múlik, hogy a nyilvános, nagy rendezvényeken béke van-e. A pártelnök hangsúlyozta: október 23-án is béke és nyugalom lett volna, ha a rendőrség "nyilvánvaló politikai utasításra" nem támadja meg a jogszerűen és békésen összegyűlt megemlékezőket.
Orbán Viktor csütörtökön arra szólította fel a kormányt, hogy maradjon távol március 15-től – a Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott interjújában arról is beszélt, hogy a kabinet áll a félelemkeltő akciók mögött. "A kormány maradjon távol, a kormány erőszakszervezetei maradjanak távol tizenötödikétől, szabad március 15-ét akarunk! Mi tudjuk, hogy hogyan kell szépen, békésen és méltóságteljesen ünnepelni. Ezt tettük az elmúlt tizenegynéhány évben egészen addig, amíg a saját politikai céljaira a félelemkeltést nem kezdte el használni a kormányzat" – jelentette ki a pártelnök.
A Fidesz elnöke megerősítette: a rendőrség is maradjon távol a március 15-ei ünnepségtől. "Rámennek a rendőri vezetők, rámegy a rendőrség becsülete erre a helyzetre. (…) Bizonyos politikai kérdéseket rendőri szakmai kérdésekké nyilvánít (a kormány). A rendőröket állítja oda a politikai viták középpontjába. Gyakorlatilag koncként dobja oda őket a politikai életnek (a kormány). Egyébként szakmailag felkészült, tisztességes rendőrök, akiket nem erre képeztek ki, megzavarodnak, össze-vissza beszélnek, mert ők nem politikusok. Azt látják, hogy olyan kérdésekre várnak tőlük (…) rendőrszakmai választ, ami nyilvánvalóan politikai kérdés".
Forrás: MTI