Sztárhírek

Saját szeretője ölte meg Anna Nicole Smith-t?

Volt barátja ügyvédje azt állítja, Anna Nicole Smith haláláért szeretője, Howard K. Stern felelős.

Anna Nicole Smith utolsó szeretőjét, egyben ügyvédjét azzal vádolta riválisának, Larry Birkheadnek jogi képviselője, hogy ő tehet az ex-playmate haláláról.

Debra Opri ezzel azon a bírósági tárgyaláson állt elő, melynek célja, hogy eldöntsék, hol és hogyan temetik majd el a két hete, valószínűleg gyógyszer-túladagolásban elhunyt nőt. Az ügyvédnő szerint Anna Nicole halálához az életmód vezetett, amit Howard K. Sternnel osztott meg.

A bíró, miután Stern jogásza tiltakozott a vád ellen, mindkét felet figyelmeztette: ne állítsanak olyasmit, amit nem tudnak bizonyítani.

Howard K. Stern felszólalásában annyit mondott: Anna Nicole "érzelmileg meghalt", miután fiát, Danielt holtan találták. A nő akkor idegösszeomlást kapott és néhány napra kórházba került.

Fiával akart meghalni

A nő kedvese elmondta, Anna Nicole valósággal kapaszkodott fia koporsójába. "Vigasztalhatatlan volt, csak ölelte és szorította Danielt, és azt akarta, hogy azonnal temessék el a gyermekével együtt."

Az ügyvéd azt szeretné, ha a két héttel ezelőtt elhunyt volt playmate-et a Bahamákon temetnék el, ahol élt, és ahol két temetői parcellát is lefoglalt.

Larry Birkhead azonban összefogott Anna Nicole anyjával, Virgie Arthurral, aki követeli, hogy lányát ott temessék el, ahol született: Texasban.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.