Szaporodó izraeli befektetések hazánkban?
A magyarországi kutatás-fejlesztés, a biztonságtechnika, az egészségügy és a mezőgazdaság lehet egyebek között az a terület, amely az izraeli befektetők érdeklődésének középpontjában állnak az idén - mondta Yoram Gilady, Izraeli Állam Nagykövetségének ker
2007. február 19. hétfő 19:12 - Hírextra
A kereskedelmi attasé szavai szerint már az idén várható, hogy együttműködések jönnek létre a k+f területén. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Izraeli Nagykövetség rendezésében március 8-án több mint 100 izraeli befektető részvételével konferenciát tartanak Magyarországon - ismertette a kereskedelmi attasé. Hozzátette: 9-én tartják meg az izraeli-magyar cégek találkozóját.
David Admon nagykövet elmondta: a TEVA izraeli gyógyszergyár 2008-ra újabb magyarországi telephely létrehozását tervezi. A nagykövet közölte: az elmúlt évben a két ország kereskedelmi forgalma 494,3 millió dollár volt, ami a duplája a 2005-ös szintnek.
A Magyarországra irányuló izraeli export 31,5 százalékkal, az Izraelbe Magyarországról érkező import értéke pedig 176,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Így Magyarország lett Izrael 10. legfontosabb gazdasági partnere 36 európai ország közül. David Admon elmondta: izraeli befektetők az elmúlt években 5 milliárd euró értékben fektettek be Magyarországon. Ennek mintegy 41 százalékát a TEVA hajtotta végre.
Forrás: MTI
2007-02-19. 06:53:44
Benyújtotta lemondását Móse Karádi izraeli országos rendőrfőnök vasárnap, miután egy kormánybizottság jelentése megállapította: meg kell válnia tisztségétől, mert érintett volt egy alvilági személyekkel kapcsolatos botrányban.
Karádi a jeruzsálemi rendőr-főkapitányságon tartott sajtóértekezletén jelentette be lemondását, hozzátéve, hogy a kormány dönti el, mikor távozzon.
Előzőleg a vizsgálatot végző kormánybizottság elnöke, Vardi Zeiler újságíróknak elmondta: Karádinak azért kell mennie, mert nem biztosította az alapos rendőrségi vizsgálatot egy feltételezett maffiafőnök 1999-es meggyilkolása ügyében, s szemet hunyt magas rangú rendőrtiszteknek és a szervezett bűnözés csúcsfiguráinak a kapcsolatait fölött. Karádi a gyilkosság idején még nem volt a rendőrség főnöke, csak osztályvezető.
A bizottság két másik tagja enyhébben fogalmazott a jelentésben: szerintük elég, ha Karádi megbízatását nem hosszabbítják meg annak nyári lejártakor. Az országos rendőrfőnök kinevezése három évre szól, és azt a közbiztonsági miniszter még egy évvel meghosszabbíthatja. A bizottsági jelentés egyébként javasolja Ilan Franko jeruzsálemi rendőrfőkapitány távozását is.
HUSSZEIN MUSSZAVINAK,
A LIBANONI KÖZTÁRSASÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETÉNEK
AZ ARAB ORSZÁGOK BUDAPESTRE AKKREDITÁLT NAGYKÖVETEI DOYENJÉNEK
(e levelet – az itt olvasható többi levéltől eltérően – a címzett valóban megkapta)
Tisztelt Nagykövet Úr!
Mint a Demokrata című hetilapban már írtam Önnek, 100 000 forintot adományozok Önön keresztül kormányának azzal, hogy azt juttassák el azon kisgyermek szüleinek, aki ezen adomány átadását követően elsőként sérül meg Izraelnek a nemzetközi jogot sértő, az Ön országa ellen viselt újabb háborúja során ledobott vagy kilőtt kazettás bombák felrobbanása nyomán. Mely bombákat szintén a legalapvetőbb nemzetközi normákat megsértve dobták le százezrével Dél-Libanonra.
Ez a pénz egy olyan bírósági ítéletben megítélt összeg része, amelyet azoknak kellett megfizetni, akik Magyarországon állami segítséggel finanszírozott műsorban adtak teret, vagy propagálták más módon politikusok és újságírók meggyilkolását, terrorista módszerekkel.
Mivel Ön egy ízben a térség palesztin áldozatainak megsegítését kérte a magyar társadalom tagjaitól, úgy gondoltam, ez a megfelelő alkalom, hogy kérésének eleget tegyek, és a halált hozó gépezet libanoni áldozatainak megsegítéséhez hozzájáruljak. Annál is inkább, mert ugyanazon szellemiségű emberek buzdítanak itt gyilkosságra, mint teszik azt az állami terror korlátlan felhasználásával az Ön hazájában is.
Csontváry cédrusa óta Libanon különleges helyet foglal el a magyarok szívében.
Remélem, hogy az átadott szerény összeg azt is mutatja: nem csak a magyar jobboldal várna el szorult helyzetében szívesen mindenfajta támogatást Önöktől – az „Önökön” értve a térség országait – hanem mi is készen állunk tenni valamit, ha erre Önöknek van szüksége.
Végül pedig hadd fejezzem ki örömömet, hogy hosszú diplomáciai pályájának legutolsó napján fogadta jogi képviselőmet.
Remélem, hogy ezután a családjának szentelt ideje mellett nem felejti el az Ön által nagyon megszeretett Magyarországot; segíteni fog a térség és Magyarország közötti kapcsolatok élénkítésében. Gondolok itt különösen azokra, akik rokonszenvét itt tartózkodása alatt megtapasztalhatta.
Kiváló tisztelettel,
Lovas István
Brüsszel, 2007. január 22.