Belföld
Aba Botond kilépett a BKV-tól
Aba Botond, a BKV korábbi vezérigazgatója pénteken közös megegyezéssel felmondott a közlekedési társaságnak. A volt BKV vezér ugyan lemondott végkielégítéséről, ám azt a csaknem nettó 9 millió forintot, amely 26 évi munkaviszonya és 13 évi vezérigazgatói
Az egykori vezető elvileg még kaphat prémiumot, erről a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága dönt tavasszal. A közlekedési társaságnál nem tudták megmondani, hogy Aba Botond hol dolgozik ezután.
A fővárosi közgyűlés még december 20-án, zárt ülésen váltotta le Aba Botondot a BKV vezérigazgatói posztjáról. Egyúttal – jelentős ellenzéki támogatással – Antal Attilát választották meg a közlekedési vállalat új vezetőjének, aki januárban állt munkába.
Forrás: Független Hírügynökség