Belföld

Feljelentik a politikust, aki áll elébe

Közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt büntetőfeljelentést tett Illés Zoltán fideszes szakpolitikus ellen a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – tudatta a szaktárca. Illés Zoltán közölte: áll elébe a

A felügyelőség az egykori Csepel Művek területén, a múlt héten Illés Zoltán által elmondottak miatt tett feljelentést – írja a Klubrádió.hu.
 
Az ellenzéki politikus akkor úgy nyilatkozott, hogy a galvániszap jelenléte miatt "katasztrófaveszély van Csepelen, az iszap a helyi ivóvízbázis mellett a Duna közelsége miatt veszélyezteti az ország más településeit, valamint Szerbiát, Romániát, és Bulgáriát". A felügyelőség szerint viszont nem áll fenn katasztrófahelyzet. "Környezeti kockázatot" képvisel ugyan a csepeli galvániszap, de sem az emberek egészsége, sem a környezet nincs veszélyben. Illés Zoltán úgy reagált: ahelyett, hogy a szakminiszter azonnal beavatkozna, a szaktárca felügyelete alá tartozó szervezet pótcselekvést hajt végre.
 
Illés Zoltán az MTI-nek azt mondta: ahelyett, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter azonnal beavatkozna, és a rákkeltő nehézfémekkel szennyezett galvániszapot elszállíttatnák a helyszínről, a tárcája felügyelete alá tartozó szervezet pótcselekvést hajt végre.
 
Illés biztos magában
 
A politikus az MTI-vel közölt közölte: áll elébe a feljelentésnek. Mint elmondta, birtokában van a csepeli önkormányzat felkérésére készített hivatalos szakvélemény, amely szerint katasztrófaállapot alakult ki a helyszínen.

A büntető törvénykönyv (Btk) szerint "Aki más előtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő".

A Btk. kommentárja szerint a bűncselekmény akkor állapítható meg, "ha az állított tény valótlan, azaz az elkövető által tudottan koholmány, kitaláció". Továbbá "a puszta vélemény-nyilvánítás nem tényállásszerű".

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.