Belföld

Dávid szerint cinikusok és infantilisek harca dúl a politikában

Az MDF elnöke a következő választásokon 12 százalékos eredményt jósol pártjának. Dávid Ibolya szerint az MSZP koncepciótlan, cinikus kormányzása és a Fidesz gyerekes daccal folytatott anarchista, utcai politizálása okozta az ország mai, szinte polgárhábor

Dávid Ibolya szerint az MSZP koncepciótlan, cinikus kormányzása és a Fidesz gyerekes daccal folytatott anarchista, utcai politizálása okozta az ország mai, szinte polgárháborús helyzetét.

A pártelnök úgy vélte, az MDF értékelvű, konszenzusra hajló programja a következő választásokon 12 százalékos eredményt is hozhat a pártnak.

Dávid Ibolya az MDF március 11-i tisztújító közgyűlésére készülve érkezett Szombathelyre, ahol elmondta, körútjának tapasztalatai alapján folyamatosan nő a párt iránti érdeklődés és támogatottság. "Mára a harmadik politikai erővé váltunk az országban, és úgy tűnik, 2010-ben az MDF nélkül nem lehet majd kormányt alakítani" – jelentette ki a pártelnök.

Dávid Ibolya a közelmúlt politikai eseményeiről elmondta, hiteltelennek tartja a Gönczöl-bizottság jelentését, mert az nem tesz említést Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter felelősségéről. Az MDF egyébként ellenezte a belügyminisztérium megszüntetését, a belügyminiszter ugyanis kezelni tudta volna a rendőrség elleni politikai támadásokat.

A pártelnök az egyes hírek szerint alakulófélben lévő jobboldali párttal lehetségesnek tartja az együttműködést, de ehhez ismerni kell a szervezet ideológiáját, programját. Dávid Ibolya kijelentette, mindig is a többpártrendszer híve volt, elfogadhatatlannak tartja a jelenlegi "lövészárok politikát", amelyet a két nagy párt felelőtlen magatartása okozott. A pártelnök hangsúlyozta, ma konszenzusra törekvő, nyugodt és közös értékeken alapuló politikára van szükség.

Forrás: MTI/hirado.hu

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.