Külföld

Washington támogatja Koszovót

George Bush amerikai elnök azt javasolta a kongresszusnak, hogy az Egyesült Államok 279 millió dollár pótlólagos segélyt különítsen el Koszovó számára, és a pénzösszeg folyósítására azután kerüljön sor, hogy eldőlt az ENSZ irányítása alatt álló dél-szerbi

A pristinai média arról adott hírt kedden, hogy a Koszovónak szánt segélyösszeg szerepel a költségvetési törvénytervezetben, amelyet hétfőn mutatott be a kongresszusnak az amerikai elnök. A Fehér Ház tájékoztatójában az olvasható, hogy Bush javaslatában az amerikai segély legnagyobb részét Izrael, Egyiptom, Afganisztán, Pakisztán, Szudán, Indonézia és Koszovó kapja.

A pristinai média arról is hírt adott kedden, hogy a koszovói tárgyalóküldöttség megerősítette: részt vesz a február 13-án Bécsben esedékes státustárgyalások újabb fordulóján.

Martti Ahtisaari, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja azután tűzte ki a tartomány jogállásáról szóló tárgyalások újabb fordulóját, hogy a minap Belgrád és Pristina elé tárta a jogállásra vonatkozó rendezési javaslatát.

A pristinai delegáció szóvivője, Skender Hiseni szerint Fatmir Sejdiu koszovói elnök elfogadta Ahtisaari meghívását. A bécsi tárgyalások előtt a pristinai küldöttség tájékoztatni fogja a tartományi parlamentet arról, hogy milyen álláspontot fog képviselni a megbeszélésen.

A pristinai média szerint a péntekre esedékes parlamenti vitára rányomja majd a bélyegét az, hogy a legnagyobb koszovói párt, a kormányzó Koszovói Demokratikus Szövetség már támogatásáról biztosította az Ahtisaari-tervet.

Egyelőre nem világos, hogy Belgrádi képviselteti-e magát a bécsi megbeszélésen, mivel január 21-én tartottak Szerbiában a parlamenti választást, és egyelőre még az új parlament sem alakult meg, nem is beszélve a kormányról.

Boris Tadic szerb államfő jelezte, hogy kérni fogja a tárgyalások elhalasztását tíz nappal, de Ahtisaari bécsi hivatalában közölték, hogy egyelőre csak Pristina hivatalos válasza érkezett meg a meghívásra. Ahtisaari a bécsi tárgyalásokkal esélyt kíván adni a belgrádi és a pristinai vezetőknek, hogy reagáljanak javaslatára.

Az ENSZ-megbízott jelezte, hogy "javaslatában még van lehetőség változtatásokra". Hozzátette azonban, hogy a változásokat kizárólag abban az esetben fogadja el, ha ebbe beleegyezik Belgrád és Pristina is, ami – mint mondta – "korántsem lesz könnyű".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.