Belföld

„Élő pajzsként használták az embereket Gyurcsány védelméhez”

A köztársasági őrezred nem tartotta be az arányosság rendőrségi törvényben rögzített követelményeit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök debreceni látogatásának biztosításakor - jelentette ki Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő Debrecenben.

A kormányfő múlt csütörtöki debreceni látogatásán, amikor a miniszterelnököt szállító konvoj a városháza elé érkezett, két, utasokkal teli villamost magállítottak a városházánál, s így a benne lévőket "élő pajzsként" használták fel a Gyurcsány ellen tüntetők és a miniszterelnök között – közölte sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus.

Pósán László kifejtette: a helyi rendőrség intézkedési tervében nem szerepelt a villamosok ilyen felhasználása. Arra – szavai szerint – a köztársasági őrezred a helyszínen utasította a helyi rendőröket, akik ennek megfelelően leállították a villamosokat.

A Fidesz – mint mondta – választ vár arra, hogy ki a felelős a Debrecenben történtekért, s kért-e már bárki is elnézést a villamoson utazóktól. Kérdéseire a kancelláriaminisztertől vár választ – jelezte Pósán László.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.