MSZP: luxusutakra herdálja a pénzt a kormány

Az MSZP szerint bár tavaly tavasszal a Fidesz kisebb és olcsóbb államot ígért, az elmúlt nyolc hónapban "nagyobb és drágább luxusutazásokra fizette be kormányának hivatalnokait, mint bármely kabinet az elmúlt több mint húsz esztendőben".

Szabó Imre - aki "a környezetvédelem eddigi utolsó minisztereként" jegyzi közleményét - azt írja: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előbb egy 9 fős delegációt utaztatott Kínába 10 millió forintért, majd tizenhét hivatalnokot küldött Cancún tengerpartjára, 18 millió forintos költségkeretben.

"Miközben pedig ezekre a luxus utakra nem sajnálja a pénzt és az energiát a környezetvédelemért is felelős fejlesztési tárca, addig panelfelújításra – választási ígéretével ellentétben – a korábbi évek forrásainak csak a töredékét fordítja. Önálló környezetvédelmi tárca híján pedig a szén-dioxid kvóta értékesítésében továbbra tehetetlenkedik csakúgy, mint az átfogó klíma- és energiapolitika, vagy épp az ár- és belvízvédelem ügyében" - fogalmaz a szocialista politikus.

Tudatja: az írásbeli kérdésfeltevést követően a parlamentben azt fogja firtatni Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternél, hogy miért szerveznek luxusutazásokat a klímapolitikával foglalkozó munkatársai, miért került az emberek számára elérhető árnak a sokszorosába a kormány delegációjának az utazása. Kíváncsi arra is, hogy melyik szállodában szállt meg a küldöttség.

Forrás: MTI