A jogszabályi háttér tisztázásra szorul

Évente 250-300 ember fullad vízbe Magyarországon, ezért egységes rendeletben vagy törvényben kellene szabályozni a vízi mentést és annak finanszírozását - mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke vasárnap Zánkán sajtótájékoztatóján.

Állami feladat a vízi mentés, ezért szakmai vitát kíván nyitni az új kormányzattal arról, miként lehetne biztosítani a jövőben, hogy ne csak tűzoltásra fussa a civil vízimentő-szervezeteknek, hanem kiszámítható, tervezhető támogatásban részesülhessenek - mondta.

A szakember szeretné elérni, hogy miként több uniós országban, Magyarországon is egységes szakmai elvek alapján született jogi szabályozás mondja ki a jövőben, hogy ki végezhet, milyen képesítéssel, milyen módón, és milyen állami támogatással vízi mentést.

A VMSZ vezetője arról is beszámolt, jelenleg éppen olyan kétségekkel állnak a nyári szezon előtt, mint a korábbi években, hiszen a vízi mentés szakmai és pénzügyi kérdései továbbra is tisztázatlanok. A balatoni vízi mentés professzionálissá tételében ugyan már jelentős előrelépést hozott a Balaton Fejlesztési Tanács által felkarolt vízbiztonsági program, és több szempontból csúcstechnológiát képviselnek az ennek keretében eddig beszerzett eszközök. A működtetésük azonban továbbra sem megoldott, és szükség lenne a program folytatására.

A VMSZ a balatoni szezonban mintegy 40 balatoni strandon biztosít szakképzett vízi mentőket.
Idén a szakszolgálat kilenc saját hajóval végzi a balatoni vízi mentést. A munkát további öt hajóval segítik a civil társszervezetek. Szólt arról is, hogy a strandi vízi mentőkre nagyon fontos megelőző feladat hárul, de a jelenlegi szabályozás szerint csak az 500 főnél több látogatót fogadó strandokhoz kell biztosítani vízi mentőket.
Forrás: MTI