2024. május 8. - Mihály

Kormánypropaganda vs. valóság

Ismételten ellepték az utcát a kormány plakátjai, amelyek azt hirdetik, hogy 99%-a az embereknek elutasítja a genderpropagandát vagy éppen a migránsgettókat. Az aHang szerint azonban az igazság az, hogy a választópolgárok mindössze 18%-a töltötte ki a kormány nemzeti konzultációját, így azt beállítani úgy, mintha az a teljes társadalom lenne, félrevezető és hazug politizálás.
2024. február 5. hétfő 16:23 - HírExtra

“Ahogyan azt a legelejétől kezdve mondtuk, a nemzeti konzultáció semmi más, mint a kormány kampányeszköze, amellyel a saját táborát kívánja mozgósítani. Azonban mindezt közpénz milliárdokból, az adófizetők pénzéből teszik meg. Ráadásul továbbra sem tudni azt, hogy milyen módszerrel és mikor kerültek összeszámolásra az ívekre adott válaszok, valamint az sem, hogy ezek ellenőrizhetők-e. Átláthatóság és transzparencia nélkül ez komolyan vehetetlen és hiteltelen” - áll a szervezet közleményében.

Az aHang szerint az újonnan megjelenő plakátok már csak azért sem állják meg a helyüket, mert az Egységes Diákfronttal közösen 300.000-nél is több konzultációs ívet gyűjtöttek össze, amely önmagában már cáfolja, hogy 99% egyetértene a kormány politikájával. Az íveket azoktól kérték a szervezetek, akik propaganda kérdések helyett valódi társadalmi ügyek mentén akarnak párbeszédet folytatni. 

Az aHang múlt hét csütörtökön, a brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozóra is kivitt 100 ezer érvénytelen konzultációs ívet, hogy megmutassák, az Orbán-kormány narratívája nem tükrözi a magyar társadalom egészét. Valamint bemutatták azokat a témákat is, amikről tömegek akarnak párbeszédet folytatni és dönteni, de kormány szisztematikusan elfolyt minden ezekre irányuló kezdeményezést.

Az ellenkonzultációs kampány szervezői hamarosan országjárásra indulnak, ahol bárkinek lehetősége lesz megnézni az összegyűjtött íveket, emellett pedig lehetőség lesz olyan helyi és országos ügyekről beszélni, amelyek az ott élőket érintik leginkább. Az országjárás első állomása Szeged lesz, február 24-én.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását