2024. május 8. - Mihály

Nem mindegyik túsz a Hamász foglya

A tűzszünet meghosszabbítása fejében a Hamásznak "meg kell találnia" többtucatnyi olyan túszt, akiket más fegyveres csoportok tartanak fogságban a Gázai övezetben - mondta a Financial Times hétfői kiadásában megjelent nyilatkozatában a katari miniszterelnök.
2023. november 27. hétfő 11:44 - HírExtra

Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni a londoni üzleti napilapnak elmondta: tudomása szerint negyvennél több olyan gyereket és nőt tartanak fogságban Gáza területén, akiket nem az övezetet uraló iszlamista terrorcsoport ejtett túszul az Izrael déli részében október 7-én elkövetett támadás során.
    
A Hamász fegyveresei a terrortámadásban 1200 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, és mintegy 240 túszt a Gázai övezetbe hurcoltak.
    
A támadás után Izrael hadműveleteket kezdett Gázában, azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász katonai és politikai gépezetét.
    
Jelenleg azonban ideiglenes tűzszünet van érvényben, amelynek célja a túszok, illetve izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok kölcsönös elengedése. A megállapodás értelmében 150 fogva tartott palesztint engednek ki izraeli börtönökből, a Hamász pedig elenged ötven túszul ejtett nőt és gyermeket.
   
A katari miniszterelnök a Financial Timesnak adott interjúban ugyanakkor kijelentette: a tűzszünet meghosszabbítható, ha a Hamásznak sikerül felkutatnia további gyermekeket és nőket, akik nem az ő fogságában vannak.
    
"Még nincs egyértelmű információnk arról, hogy közülük hányat sikerül megtalálni, de a tűzszünet egyik célja éppen az, hogy a Hamásznak legyen ideje az eltűntek felkutatására" - fogalmazott a katari kormányfő.
    
Hozzátette: a Hamász azt közölte Katarral, hogy fegyveresei nem is ejtettek foglyul civileket az októberi rajtütés során, a szervezet szerint más militáns csoportok, illetve az áttört határkerítésen keresztül Izraelbe behatoló palesztinok hurcoltak magukkal civileket Gázába.
    
A túszok elengedéséről szóló megállapodásban azért szerepel ötven gyermek és nő szabadon bocsátása, mert a Hamász azt közölte, hogy "ez az a szám, amelyre biztosítékot tud vállalni" - fogalmazott a brit lapnak nyilatkozva a katari kormányfő.
    
Hozzátette: Izrael hajlandó a tűzszünet meghosszabbítására, ha van bizonyíték arra, hogy a Hamász ennél több gyermek és nő elengedését tudja elérni.
    
Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni szerint a Gázai övezetben jelenlévő másik iszlamista csoport, az Iszlám Dzsihád "egyeztet a Hamásszal" a túszok elengedése ügyében.
    
A katari miniszterelnök szerint "komoly csalódást" okoz a térségben, hogy a nyugati hatalmak nem gyakorolnak nagyobb nyomást Izaelre a hadműveletek befejezése végett. Kijelentette: ha nem sikerül meghosszabbítani a tűzszünetet, az destabilizálhatja az egész térséget, és a gázai háború "egy teljes nemzedéknyi" fiatal arab radikalizálódásnak kockázatával jár.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását