2024. május 8. - Mihály

Nem lesz bevetve az olajfegyver

Joe Biden amerikai elnök energiaügyi tanácsadója szerint bízni lehet abban, hogy az arab olajexportáló országok nem vetik be az "olajfegyvert" a Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellenére sem.
2023. november 21. kedd 10:30 - HírExtra

Amos Hochstein a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfői kiadásának nyilatkozva kijelentette: két háború is zajlik a világban, az egyikben a világ harmadik legnagyobb olajtermelője, Oroszország érintett, a másik a Közel-Keleten folyik, ahol "rakéták röpködnek az olajtermelő helyszínek közelében", az olajárak mégis idei mélypontjuk közelében járnak.
    
Biden tanácsadója szerint ez azt mutatja, hogy "meglehetősen jól kezeljük a helyzetet".
    
Hangsúlyozta: az utóbbi két évben nagyon erős együttműködés és koordináció alakult ki a termelők és a fogyasztók között az energiasokkok elkerülése érdekében.
    
Az olajat, amióta csak kereskedelmi termékké vált, visszatérően fegyverként használták, így ez a lehetőség folyamatosan aggodalom forrása, de most nem történt meg - fogalmazott az amerikai energiaügyi megbízott.
    
A Financial Times felidézi, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és több más külső nagy termelő informális szerveződésének (OPEC+) Perzsa-öböl menti tagországai elutasították az olajembargó bevezetésére szóló iráni felhívást, amelyet Teherán a Gázában folyó izraeli hadműveletek elleni tiltakozásul indítványozott.
    
Az üzleti napilap iparági forrásai szerint azonban a hordónként 77 dollár környékén - négyhavi mélyponton - járó nyersolajárak és az izraeli hadműveletek szította indulatok nyomán születhet további termeléscsökkentési döntés.
    
Szaúd-Arábia, az OPEC legnagyobb termelője, valamint Oroszország - az OPEC+ legnagyobb külső olajtermelője - az év végéig az árak szinten tartása érdekében már csökkentette kitermelését, a szaúdiak napi egymillió, Oroszország napi 300 ezer hordóval.
    
Amos Hochstein azonban a Financial Timesnak nyilatkozva úgy fogalmazott: egyetértés született az amerikai, a közel-keleti és más termelőkkel arról, hogy "van egy határ, ameddig az árakkal el lehet menni a világgazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatás nélkül".
    
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett legutóbbi tanulmányában közölte, hogy alapeseti előrejelzése - amelyet minősítési értékeléseihez használ számítási modellként - 2024 egészére 75 dolláros hordónkénti világpiaci átlagárat valószínűsít a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent nyersolaj esetében az idei évre várt 80 dollár/hordó Brent-átlagárfolyam után.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását