2012. május 21. - Konstantin

A polgármesterné esete a seprűvel

Seprűvel a kezében vezette Róma kitakarítását a város főpolgármesterének felesége. Az esős idő ellenére sikerrel zárult az olasz fővárosban rendezett első tisztasági vasárnap.
2011. december 4. vasárnap 18:50 - HírExtra
Facebookon adtak egymásnak találkozót azok, akiknek elegük lett a műemlékkel és turistával teli Róma utcáit elárasztó szemétből. Négyszázan érkeztek seprűvel és gereblyével a városközpontban levő Largo Argentina terére, ahol pár óra alatt kipucolták az ókori templomok maradványait őrző régészeti területet. Hat csapatban összeszedték az eldobott papírt, üvegeket, kupakokat, cigarettacsikket. Még a kövekre ragasztott rágógumit is eltávolították.

Az önkéntesek munkáját a római köztisztasági hivatal huszonöt dolgozója segítette a hulladék elszállításával. A NoixRoma (A mi Rómáért) elnevezésű városvédő csoportnak ez volt az első akciója. A védnökségét Isabella Rauti, a főpolgármester Gianni Alemanno felesége vállalta, és gumikesztyűben szedte a szemetet Róma első embere is.

"Rómaiak és turisták is sokat panaszkodnak arra, hogy a város egyre szemetesebb. Nekünk kell tenni azért, hogy ez ne így legyen" - nyilatkozta a sajtónak Alemanno. A főpolgármester szorgalmazta, hogy az olasz főváros kerületeiben élők havonta legalább egy napot szánjanak a közterületek kitakarítására. "Úgy szeressük és vigyázzunk Rómára mint saját otthonunkra. A város a miénk is" - tette hozzá Rauti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön nézi a legújabb Való Világot?
Nem
Néha
Igen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását