2024. május 10. - Ármin, Pálma

Egy híres thaiföldi útlevél

A Thakszin Sinavatra húga, Jinglak vezette thaiföldi kormány heteken belül új útlevelet adhat a száműzetésben élő volt miniszterelnöknek - írta a The Telegraph című brit napilap internetes kiadásában pénteken.
2011. december 2. péntek 16:23 - HírExtra
Az állampolgárságától megfosztott Thakszin idejének nagy részét Dubajban tölti, mert országában két év börtön várna rá állítólagos korrupció miatt.

Az egykori kormányfő ősellenségének számító Demokrata Párt azt mondta, nem lepte meg a bejelentés, és tapasztalatlannak nevezte a tervet bejelentő Szurapong Tovicsakcsaikul külügyminisztert, akit szerinte csak azért neveztek ki, hogy megkönnyítsék Thakszin Sinavatra hazatérését.

A múlt hónapban a kormánynak a demokraták felzúdulása miatt fel kellett adnia tervét, hogy a király születésnapján kegyelmet kérjen Thakszinnak.

A demokraták egészen idei választási vereségükig sürgették a 2006-ban egy vértelen katonai puccsal elűzött egykori kormányfő kiadatását, de hiába. Thaiföldet jelenleg a Thakszin húga, Jinglak vezette Pheu Thai párt irányítja, amely tömve van a volt miniszterelnök szövetségeseivel.

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/asia/thailand/8930437/Thai-former-prime-minister-set-to-regain-passport-from-sisters-government.html
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását