2024. május 27. - Hella

Újságírókat figyeltek meg a szlovákok

Újságírókat figyeltetett és hallgatott le a szlovák katonai elhárítás - állítja a Pravda című független szlovák napilap hétfőn.
2011. november 21. hétfő 10:33 - HírExtra
"Olyan információkhoz jutottunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a katonai titkosszolgálat az idén több hónapon át újságírókat figyelt meg. Az utolsó lehallgatást október közepén, röviddel azután szüntették be, hogy megbukott a kormány" - írja Nora Slisková, a Pravda főszerkesztője.

Slisková szerint a védelmi minisztérium "az állam ellenségének" kiáltotta ki a Pravdát, miközben annak szerkesztői nem tettek mást, csak becsületesen végezték újságírói munkájukat.

"Nehezen elképzelhető, hogy mindez Lubomír Galko védelmi miniszter tudta vagy közvetlen utasítása nélkül történhetett volna. A miniszter ezért a botrányos tevékenységért, amely nem állt meg a Pravdánál, teljes felelősséget visel" - véli a főszerkesztő.

A Novy cas című napilap szerint szintén megfigyelték és lehallgatták Michal Gucíkot, a TA3 szlovák hírtelevízió vezérigazgatóját is. Az újságok azt írják: a megfigyelések azután kezdődtek, hogy a szlovák média rajtakapta a védelmi minisztert, amint a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel vezette gépkocsiját, s azt nyilvánosságra hozták.

Slisková úgy véli: az ügy Lubomír Galko, valamint pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) hatalmas botránya, s követeli, hogy a miniszter mondjon le és vonják felelősségre.

"Lubomír Galkónak távoznia kellene a védelmi minisztérium éléről, illetve a politikából is, mert úgy tűnik, nemcsak a társadalom, hanem saját maga számára is veszélyes" - zárja írását a Pravda főszerkesztője. Hozzátette: a lap szerkesztősége és a kiadó feljelentést tesznek az ügyben.

A miniszter, illetve Richard Sulík, az SaS elnöke egyelőre nem nyilatkoztak a vádakkal kapcsolatban. A parlament illetékes bizottságainak elnökei közölték, hogy haladéktalanul napirendre tűzik az ügyet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását