2024. május 10. - Ármin, Pálma

Az LMP nagy lépése

Az Európai Zöld Párt (EGP) párizsi kongresszusán a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek úgy, hogy teljes jogú tagjaik közé veszik fel az LMP-t - tudatta a párt két szóvivője vasárnap az MTI-vel.
2011. november 13. vasárnap 15:22 - HírExtra
A Szél Bernadett és Vágó Gábor által jegyzett közlemény megfogalmazása szerint Philippe Lamberts, az EGP társelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a Lehet Más a Politika nem csak a kelet-közép-európai régióban játszik fontos szerepet a zöld mozgalmak, pártok megerősítésében, sikere a többi európai zöld párt számára is lelkesítő példa.

A szövegben kitérnek arra is, hogy Rebecca Harms, a zöldek európai parlamenti frakciójának vezetője és Eva Joly, a francia zöldek elnökjelöltje aggodalommal nyilatkozott a magyarországi demokrácia és gazdaság helyzetéről. Beszédeikben hangsúlyozták: egyedül az LMP jelenti a demokratikus változás esélyét - írják a közleményben.

A kongresszus elfogadta a "Párizsi Nyilatkozatot", amelyben a súlyosbodó európai gazdasági, szociális és politikai válságra közös megoldást követelnek, miközben a résztvevők arról is döntöttek, hogy a visegrádi zöld pártok szorosabban fognak együttműködni az Európai Zöld Párt keretein belül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását