2024. május 11. - Ferenc

Már a madarak sem a régiek

A genetikai vizsgálatok jelentőségét mi sem támaszthatja alá jobban, mint a madarak gyakorta megdöbbentő rokoni viszonyai: mióta például kiderült, hogy a madarak közelebbi rokonságban állnak a krokodilokkal, mint a teknősökkel, a hüllők osztálya mint rendszertani fogalom elvesztette létjogosultságát.
2011. augusztus 25. csütörtök 16:22 - HírExtra
A madarak osztályán belül is egyre-másra fedeznek fel meglepő rokoni kapcsolatokat. Német kutatók most egyértelműen bizonyították, hogy a sólymok a többi ragadozó madárral ellentétben - ironikus módon - nem tartoznak a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe. A sasokkal és ölyvekkel való hasonlóságuk nyilvánvalóan az azonos életmódból fakadó párhuzamos (konvergens) evolúcióra vezethető vissza, ám közelebbi rokonságban állnak a papagájokkal és az énekesmadarakkal.

A vizsgálattal a madarak családfájának egyik legellentmondásosabb részét sikerült megfejteni - közölte Alexander Suh, a Münsteri Egyetem molekuláris biológusa a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (www.derstandard.at). - Immár biztosan meg lehet állapítani, hogy mely társaikkal állnak legközelebbi rokonságban a madárfajok több mint felét kitevő énekesmadarak (verébalakúak - Passeriformes).

Míg korábban a kutatók úgy vélekedtek, hogy a harkályok vagy a kakukkfélék töltik be ezt a szerepet, most már egyértelmű, hogy a papagájok helyezkednek el hozzájuk legközelebb a családfán.

Az új ismereteknek érdekes neurobiológiai következményeik is vannak. A papagájok és az énekesmadarak ugyanis egyaránt képesek éneket tanulni. Közeli rokonságuk arra enged következtetni, hogy közös ősük, amely rendelkezett e képességgel, feltehetően már 30 millió évvel korábban "dalra fakadt", mint ahogy eddig gondolták. A földtörténeti középkor (triász, jura, kréta) dinoszauruszai ezek szerint egy madárcsiviteléstől hangos világban éltek.

A felfedezést úgynevezett ugró gének vizsgálata tette lehetővé: ezek az évmilliókon át állandó "molekuláris kövületek" ugyanis a papagájok és az énekesmadarak génkészletében is ugyanott helyezkedtek el.

A kutatók a Nature Communications című szaklapban ismertették részletesen felfedezésüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását