2024. május 7. - Gizella

Javuló munkanélküliségi mutatók

Nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség a február-áprilisi időszakban, a munkanélküliségi ráta 11,4 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 11,8 százalékról - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2011. május 30. hétfő 12:19 - HírExtra
A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 2011. február-áprilisban 3 millió 759 ezer fő volt, ami 0,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 3,1 százalékkal 481 ezer főre csökkent.

Az előző hónapban közölt adatokhoz képest is mérséklődött a munkanélküliségi ráta, ami az idén január-márciusban 11,6 százalék volt. A munkanélküliek száma az első negyedévében 490 ezer volt, 1,6 százalékkal alacsonyabb a korábbinál, a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 733 ezer volt, 0,4 százalékkal több az előző év azonos időszakinál.

A 15-64 évesek körében 2011. február-áprilisban a gazdaságilag aktívak - foglalkoztatottak, illetve munkanélküliek - száma 4 millió 209 ezer fő volt, megközelítően ugyanannyi, mint egy évvel korábban. A 62,1 százalékos aktivitási mutató csaknem megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, s mind a férfiakat, mind pedig a nőket az előző év azonos időszakában mérttel azonos aktivitási arány 68,1, illetve 56,3 százalék jellemezte.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 728 ezer fő volt, 26 ezerrel több az egy évvel ezelőtti értéknél. Az erre a korcsoportra számított 55 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakit 0,3 százalékponttal haladta meg.

A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 6 ezren voltak foglalkoztatottak, ami 60,1 százalékos foglalkoztatási rátának felelt meg. A nőket 1 millió 722 ezer fős, 50,1 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. A férfiak foglalkoztatottsága 31 ezer fővel, 0,5 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a nők foglalkoztatási mutatói lényegében nem változtak.
A 15-74 éves munkanélküliek száma 481 ezer fő volt február-áprilisban, 15 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,4 százalékos értéke az előző év azonos időszakinál 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb. A férfiakat 11,6, a nőket 11,0 százalékos munkanélküliségi ráta jellemezte a 2011. február-áprilisi időszakban.

A munkanélküliek 15,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 25,9 százalékos munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2010 azonos időszakában.

A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája - 0,5 százalékponttal - 10,6 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest február-áprilisban.
A munkanélküliek 49,9 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,5 hónap, 1,6 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál - közölte a KSH. (+GRAFIKA)
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását