2024. május 27. - Hella

Az MSZF a társadalom bevonását akarja

A Magyar Szociális Fórum a társadalom bevonását sürgeti az alkotmányozásba, mert véleménye szerint ingoványos talajra épülhet az olyan alkotmány, amely nem találkozik az emberek akaratával - tudatta egy közleményében a MSZF SZK.
2011. február 17. csütörtök 11:30 - HírExtra
A Szociális Kerekasztal szervezői csütörtökön kiadott állásfoglalásukban sürgetik az eddigi teljes belső vitaanyag közzétételét, hogy az emberek megismerhessék, mit akar az érdemi vitába bevont szűk politikai elit.

Máris szembeötlő - írják -, hogy a társadalom nevében készülő alkotmánytervezet nem tartalmazza az emberhez méltó megélhetés jogát, sem pedig a lakhatáshoz és a létminimumhoz való jogot, melyet a Magyar Szociális Fórum a Keresztényszociális Műhellyel közösen terjesztett elő, de a kormány nyáron elutasította.

Az MSZF szerint az Országgyűlés hibát követne el, ha magának sajátítaná ki az alkotmányozás jogát, és kirekesztené belőle a társadalmi közösségeket. A részvételi demokrácia igénybevétele nélkülözhetetlen egy olyan történelmi szituációban, amelyre az jellemző, hogy az új alkotmányt nem külön erre a célra összehívott alkotmányozó nemzetgyűlés fogalmazza meg.

Az alkotmány végleges jóváhagyását közvetlenül a népre kell bízni, referendum útján - tartalmazza a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal szervezőinek nyilatkozata a magyarországi alkotmányozási folyamatról.
Forrás: OBJEKTÍV Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását