A zöldek világszerte csalódással fogadták a cancúni klímacsúcs eredményeit, mely csak a tavalyi koppenhágai eredménytelenség tükrében értékelhető pozitívként. Jávor Benedekkel, az LMP országgyűlési képviselőjével beszélgettünk.
2010. december 14. kedd 06:19 - Hassan Szihám
Blogjában azt írta, hogy gyakorlatilag eredménytelenül zárult a cancúni klímacsúcs. Miért ez az álláspontja?
Cancún mérlege
A most elfogadott csomag akár 5 °C fokos globális hőmérséklet-emelkedést is megenged, miközben a tudomány állása szerint 2 °C fokos emelkedés is kritikus és katasztrofális következményekkel járhat. A csomagban hiába állítják fel a zöld klímaalapot és hiába ismerik el, hogy a jelenleginél nagyobb kibocsátás-csökkentési célokra van szükség, a valódi, hatásos éghajlatvédelmi lépések még mindig hiányoznak.
A csomagban továbbá kétséges intézkedések szerepelnek: a jövőbeni jogi keret tisztázatlan; az iparosodott országok szükséges nagyarányú kibocsátás-csökkentési céljai helyett a Koppenhágai Egyezmény gyenge és önkéntes felajánlási rendszerét alkalmazza; a Világbank szerepe a klíma-finanszírozásban és a szén-dioxid piacok és kereskedelem lobbija elfogadhatatlan. A széndioxid-piacok kiterjesztése ugyanis nem segít az éghajlatvédelemben. Az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere (EU ETS) nem csökkentette a kibocsátásokat és akadályozza más, hatékony eszközök bevezetését [1]. Az Európai Uniónak kivásárlás (offsetting) nélkül, hazai szinten kellene 40%-kal csökkentenie kibocsátásait 2020-ra – 1990-hez képest.
(Részlet a Magyar Természetvédők Szövetségének közleményéből)
Nem gondolom, hogy teljesen eredménytelenül zárult a csúcs. Tavaly Koppenhágában nagyon kritikus állapotba kerültek a klímatárgyalások. A mostani cancúni csúcs leglényegesebb eredménye, hogy a teljes kudarcot sikerült elkerülni, tehát nem omlott össze az egész klímatárgyalás-sorozat. Így megmaradt a remény arra, hogy jövőre Dél-Afrikában esetleg érdemi előrelépést lehet elérni.
Ugyanakkor a fontos kérdésekben semmilyen lényegi előrelépés nem történt, amely arányban állna azzal, hogy milyen sürgősen, mekkora feladatokat kellene elvégezni. Csak marginális kérdések rendezésében tudtak megállapodni.
A Cancúnban megfogalmazott jó szándékú, kívánságszerű dolgok nagyon gyengék, és nem alkalmasak arra, hogy érdemben biztosítsák a klímaváltozás kezelését. Itt konkrét lépésekre van szükség, márpedig ebből szinte semmit sem láttunk Cancúnban.
Mi az, ami eredményként elkönyvelhető?
Egyrészt a REDD Plus-program, ami az erdővédelmet, főként a fejlődő országok trópusi esőerdő-védelmét célzó rendszer finanszírozási mechanizmusainak kialakításában jelent előrelépést. Megállapodtak az átláthatóságban is, vagyis mostmár az esetleges csökkentési folyamatokat független, külső szereplők ellenőrizhetik. Emellett létrehoztak egy zöld alapot a fejlődő országok klímatörekvéseinek támogatására. Erről már Koppenhágában határoztak egyébként, tehát annyira nem nagy előrelépés, hogy most nevet is adtak neki.
Koppenhágában arról is döntöttek, hogy ebbe az alapba 2012-ig évi húszmilliárd dollárt fizetnek be. Ehhez képest Koppenhága óta körülbelül 4,5 milliárd dollár gyűlt össze. Tehát jó, hogy megállapodnak ilyen nagyszabású tervekben, hogyha aztán valójában alig történik valami, amikor már konkrétan végre kéne hajtani.
Mi az, amiben nem történt előrelépés?
Nem fogalmaztak meg kibocsátás-csökkentési célokat. Nem született döntés arról, hogy ezek hogyan oszlanak meg az egyes államok között. Arról sem, hogy a részes felek milyen pénzügyi terheket vállalnak például a fejlődőknek szánt alap feltöltésében. Nem döntöttek arról sem, hogy 2012-ben milyen menetrend szerint fogják végrehajtani a kibocsátás-csökkentési célokat.
Tehát a levegőben maradt tulajdonképpen mindenféle lényegi kérdés. Csak jószándékú nyilatkozatokat fogadtak el arról, hogy a kibocsátást valóban csökkenteni kell. Holott ezt már 1992-ben Rióban is megállapították, tehát éppen nagykorú ez a felismerés. Ezt nem könyvelhetjük el érdemi eredményként. Semmilyen egyezség nincs arról, hogy ezt a célt az egyes országok milyen mértékben, milyen ütemezésben kívánják megvalósítani.
Mi áll a megállapodás útjában? Esetleg az egyes országok gazdasági érdekei?
A kiotói jegyzőkönyv életbelépését követően 2006 körül úgy tűnt, hogy komoly nemzetközi lendületet kapnak a klíma-erőfeszítések. Mostanra azonban egy általános lendületvesztés figyelhető meg a klímatárgyalási folyamatban, ami már tavaly Koppenhágában is látszott. Ez a nagyon sovány eredmény most Cancúnban is arra utal, hogy a nemzetközi közösség elszántsága, akaratereje a klímakérdés kezelésére kissé megfakult.
Hosszútávon minden állam érdeke, hogy úrrá legyünk a klímaváltozáson. Úgy tűnik azonban, a rövidtávú távú szempontok felülírják ezt. Most Cancúnban és tavaly Koppenhágában is az Egyesült Államok és Kína egyáltalán nem voltak konstruktívak az új egyezség körvonalainak kialakítása során.
Milyen állásponton vannak az egyes vezető nagyhatalmak?
Az Egyesült Államokban most ősszel a republikánusok többségbe kerültek a kongresszusban, ők pedig abszolút ellenzik az USA bármiféle nemzetközi kötelezettség vállalását kibocsátás-csökkentés és klímaegyezség területén. Kína pedig bízva abban a gazdasági erőben, melyre szert tett, egy teljesen saját menetrendet próbál megvalósítani, és nem kooperál más országokkal.
Bár az oroszok végül aláírták a kiotói egyezményt, és csúszással ugyan, de beléptek ebbe a nemzetközi táborba, mely megpróbál valamit tenni a klímaváltozás ellen, Cancúnban elég aktívan az egyezmény ellen szólaltak fel.
Abszolút újdonság azonban, hogy Japán meglepően merevnek és ellenségesnek mutatkozott a kiotóban megfogalmazott célok és eljárások folytatása ügyében. Tehát úgy néz ki, hogy egy csomó rövidtávú részérdek áldozatává válik az egész klímatárgyalási folyamat.
A dél-afrikai folytatás jobb eredménnyel kecsegtet?
Ez a nagy kérdés. Erre mondom én azt, hogy Cancúnban nem süllyedt el ez a hajó, tehát a remény még életben maradt. Az a lehetőség maradt fenn, hogy jövőre Dél-Afrikában esetleg mégis megállapodásra jutnak. Ennek csak akkor van esélye, ha az elkövetkezendő egy évben hihetetlenül kemény diplomáciai offenzíva indul a klímatárgyalások során eddigis kezdeményező szerepet játszó országok részéről annak érdekében, hogy a nézetkülönbségeket egyeztessék és konszenzusra jussanak, és már úgy érkezzenek Dél-Afrikába, hogy gyakorlatilag a szakértők a háttérben már körvonalazták azt az egyezményt, amiről ott dönteni tudnak.
Magyarországnak milyen szerep jut a klímaügyi folyamatokban?
Magyar szempontból az az izgalmas, hogy ennek a kritikus időszaknak a felében Magyarország elnökli majd az Európai Uniót, mely a klímatárgyalások egyik motorja. Az ő feladatuk, hogy a nemzetközi diplomáciában kezdeményezően lépjen fel, hogy lendületet kapjon ez a kátyúba ragadt folyamat. Bár az uniónak megvan a saját stábja és klímaügyi biztosa, a mindenkori elnökséget betöltő államnak megkülönböztetett felelőssége van abban, hogy képviselje az EU ezirányú elkötelezettségét mások felé.
Tehát a magyar kormány most nem teheti azt, amit általában el szokott játszani a klímatárgyalásokon, hogy nekünk nincs is igazából nincs is véleményünk, hanem azt csináljuk, amit az EU eldönt, aztán majd valahogy megpróbáljuk az alól is kihúzni magunkat, és a lehető legkevesebb kötelezettséget vállalni. Most a magyar kormányon konkrétan az is múlik, hogy lesz-e jövőre klímaegyezség vagy sem.
Azonban nem látni, hogy a magyar kormány ezt a felelősséget felismerte volna, és programjában kellő súllyal jelenne meg. A magyar EU-elnökség prioritásai között a klímakérdés egyáltalán nem szerepel, és a tárgyalások során sem láttam azt, hogy készülnének arra, hogy át kell venniük ennek a folyamatnak az életre delejezését, vagy legalább az életben tartásának feladatát.
