2024. május 10. - Ármin, Pálma

Tasnádi még mindig előzetesben marad

Pénteken meghosszabbította Tasnádi Péter és társa előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság az önbíráskodás bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A végzés nem jogerős.
2010. november 12. péntek 17:37 - HírExtra
A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a gyanúsított előzetes letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2011. február 13. napjáig hosszabbították meg.

A közlemény szerint T. Péter előzetes letartóztatását október 13-án a Fővárosi Bíróság rendelte el jogerősen. A nyomozás folyamatban van, a tényállás felderítéséhez további nyomozati cselekmények szükségesek.

A kerületi bíróság végzésének indoklása szerint a nyomozás irataiból rendelkezésre álló adatokra és a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jellegére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a már, illetve a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítaná.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított a házi őrizet alatt is törekedett a bizonyítási eljárás meghiúsítására. T. Péter már volt büntetve és jelenleg is büntetőeljárások folynak ellene, így az is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el - áll a közleményben.

Tasnádi Péter október elején került házi őrizetbe, miután őt és társát zsarolás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szervezett bűnözés elleni osztálya. A rendőrség ezt követően kezdeményezte a vállalkozó előzetes letartóztatását, amelyet az ügyészség is indítványozott.

Tasnádi Pétert és társát Budapesten, egy vendéglőben fogták el október elején. A rendőrség akkori közlése szerint "a két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2010. áprilistól szeptemberig több alkalommal, különböző sértettekkel szemben, súlyos fenyegetés kilátásba helyezésével, vélt vagy valós ügyek miatt pénzt követeltek, illetve tulajdonítottak el".

Tasnádi Péterrel szemben 2004 októberében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát, az utasítására az anyósát leöntötték sósavval, valamint szintén az ő megbízásából több embert késeltek meg és több autót gyújtottak fel.

Tasnádi Pétert tavaly májusban az Fővárosi Bíróság első fokon, nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte, bűnösnek mondta ki a többi között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében, és felbujtóként elkövetett, két rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A bíróság szerint Tasnádi 2001-től - személyes sérelmei megtorlásaként és anyagi haszonszerzés végett - bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását