2024. május 27. - Hella

MSZP: kivonultak az országgyűlésről

Kivonultak az MSZP képviselői a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló javaslat vitája közben az Országgyűlés ülésterméből hétfőn.
2010. október 25. hétfő 19:50 - HírExtra
Tóbiás József felszólalásában azt mondta: a szocialisták nem asszisztálnak a magán-nyugdíjpénztári tagok jövőjének feléléséhez, befizetéseik "einstandolásához". Feltette a kérdést: a kormány miért nem árulja el, hogy miképpen fizeti vissza a 14 hónapra elvont befizetéseket?

"Nem kívánunk részt venni ebben a színjátékban, nem leszünk bűntársaik" - mondta a politikus, majd frakciótársaival együtt kivonult az ülésteremből.

A szocialisták a javaslat zárószavazásától is távol maradnak - derül ki a kivonulás után az MTI-hez eljuttatott MSZP-közleményből. Ebben azt írták: a kormány sikkasztást követ el. Hozzátették, hogy hárommillió dolgozó kifosztása elég indok arra, hogy a szocialisták minden politikai-, büntetőjogi eszközt igénybe vegyenek az emberek magántulajdonának megvédése érdekében.

Előzőleg az MSZP több képviselője felszólalt a vitában, tiltakozva a magánnyugdíj-pénztári befizetések átmeneti elvonása ellen, illetve a javaslat visszavonására felszólítva a kormánypártokat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását