2024. május 6. - Ivett, Frida

Legfelsőbb bíróság: le kell adni a "cigánybűnözést" tartalmazó kampányhiredetést

A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki döntése értelmében le kell adnia a Jobbik "cigánybűnözést" is említő kampányhirdetését a Magyar Rádiónak és a Magyar Televíziónak.
2010. szeptember 30. csütörtök 15:37 - HírExtra
Az OVB hétfői ülésén egyórás vita után 6:2 arányban úgy ítélte meg, hogy a Jobbik "cigánybűnözés" kifejezést is használó hirdetései nem lépték túl a véleménynyilvánítás alkotmányos határát, a hirdetések tartalma nem sért olyan alkotmányos alapjogot, és nem valósít meg olyan, törvény által büntetni rendelt tényállást, amely alapján a Magyar Rádió, illetve a Magyar Televízió megtagadhatta volna a közlésüket.

Az OVB szerint a közmédiumok a hirdetés visszautasításával megsértették a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

Az OVB öt, az Országgyűlés által választott tagból, valamint a parlamenti frakciót alakító pártok delegáltjaiból áll, jelenleg tíztagú a testület. A hétfői szavazáson Bordás Vilmos, a testület elnöke és Litresits András, az MSZP delegáltja szavazott a jogsértés megállapítása ellen.

A közszolgálati műsorszolgáltatók a döntés ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, ezt bírálta el csütörtökön az LB.

Az LB indoklása szerint a választási eljárásról szóló törvény szerint választási kampányban a jelölőszervezetek és személyek azonos feltételek mentén tehetnek közzé politikai hirdetést, a politikai hirdetéshez pedig véleményt, értékelő magyarázatot fűzni tilos. Szintén a választási eljárási törvény szerint a műsorszolgáltatók részvételére a választási kampányban egyebekben a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az LB hivatkozott a médiatörvényre is, amely egyértelműen kimondja, hogy a politikai hirdetés - így a kampányfilm - tartalmáért a műsorszolgáltató e törvény szerint felelősséggel nem tartozik.

E rendelkezés alapján - és olyan törvényi előírás hiányában, amely felhatalmazza a műsorszolgáltatót a közzététel előtt a politikai hirdetés tartalmának vizsgálatára, ezáltal szűrésére -, az érintett közszolgálati műsorszolgáltatók nem tagadhatták volna meg a kampányfilm, illetve hanganyag közzétételét, ezért az Országos Választási Bizottság határozatában helyesen állapította meg a törvénysértést - olvasható az LB indoklásában.

Az LB határozata tehát kimondta, hogy jogsértő volt, hogy a két közmédium nem adta le a Jobbik politikai hirdetéseit, és ebből az is következik, hogy a kampány hátralévő részében a műsorszolgáltatók nem tagadhatják meg a hirdetés leadását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását