2024. május 6. - Ivett, Frida

Újabb romákat toloncoltak ki Franciaországból

A francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII) által bérelt különgépeken Párizsból közel 160, Marseille-ből pedig 69 romániai roma, köztük 12 gyermek indult haza kedden Bukarestbe - közölték repülőtéri források, illetve a határőrség.
2010. szeptember 14. kedd 18:28 - HírExtra
Alain Testot, az OFII területi igazgatója elmondta: a hivatal nem csak a járatot biztosította, hanem a hazatérő felnőtteknek 300 eurós támogatást, a gyerekeknek pedig 100 eurós segélyt is folyósít.

A romáknak Marseille-ben kedden reggel a városi kerékpárstadionnál volt a gyülekező, ahonnan autóbuszokkal szállították őket a repülőtérre. A várt száz személyből azonban csak 69-en jelentek meg.

Alain Fourest, a dél-franciaországi városban a romákat segítő egyik helyi egyesület elnöke a helyszínen "botrányos és illegális, sötét színjátéknak" minősítette az eljárást. Véleménye szerint a családok "gyomorgörccsel" indultak útnak, mert "aközött választhatnak, hogy kényszerből visszamennek a származási országukba vagy pedig éhen halnak és a rendőrség naponta zaklatja őket".

Az újabb kiutasításokat megelőzően Brice Hortefeux belügyminiszter módosította annak a körlevélnek a szövegét, amelyben a tárca az illegális telepek felszámolását kéri a prefektúráktól. A hétfőn este kiadott utasítás már nem tartalmazza azt a diszkriminatív utalást, hogy "elsősorban a cigánytáborok" megszüntetésére kell a hatóságoknak törekedniük.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását