2024. május 6. - Ivett, Frida

Szélesítené a bérplafont az MSZP

Az MSZP kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont és a végkielégítések 98 százalékos különadóját az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál dolgozókra is.
2010. szeptember 12. vasárnap 14:10 - HírExtra
Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: a miniszterelnök júniusban ismertette a közszférában alkalmazandó bruttó kétmillió forintos vezetői bérplafon kiterjesztését az állami költségvetési szférára, beleértve ebbe a jegybankot is. Felidézte: Orbán Viktor akkor azt mondta, hogy bruttó kétmillió forintos bérplafon lép életbe az állami költségvetési pénzből gazdálkodó intézményeknél, azoknál is, amelyek autonómiával rendelkeznek, miután többségében közpénzt használnak fel.

A szocialista politikus szerint a kormányfő arról "elfelejtett beszélni", hogy az önkormányzati és az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok munkavállalóira és a megbízási jogviszony alapján feladatot ellátó vezető tisztségviselőire ez nem vonatkozik. "Nem feltételezzük, hogy tudatosan meg akarta szegni a szavát, valószínűleg inkább a rendkívüli ülésszak feszített és sokszor végiggondolatlan törvényalkotási menetrendje az oka annak, hogy elfelejtette észrevenni ezt a kormányzópárt" - tette hozzá a szocialista politikus. Közölte: éppen ezért - az Orbán Viktor által elmondottakhoz igazodva - önálló képviselői indítványban kezdeményezi, hogy a világgazdasági válság miatt és a társadalmi elvárásokkal összefüggésben a kétmillió forintos bérplafon vonatkozzon az állami és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokra is, és terjesszék ki rájuk a végkielégítések kétmillió forint feletti részére vonatkozó 98 százalékos extra adót is.

Jelezte: kérni fogja a javaslat sürgős parlamenti tárgyalását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását