2024. május 8. - Mihály

Az EU is az IMF is folytatná velünk

Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is készen áll arra, hogy folytassa Magyarországgal a tárgyalásokat, amikor azok a hatóságok megítélése szerint eredménnyel járhatnak - olvasható Olli Rehn pénzügyi EU-biztos válaszában, amelyet Herczog Editnek adott, a magyar szocialista európai parlamenti képviselő közlése szerint.
2010. szeptember 5. vasárnap 18:02 - HírExtra
Herczog még júliusban kérte az uniós végrehajtó testület állásfoglalását arról, hogy milyen feltételekkel folytatódhatnak a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között megszakadt tárgyalások.

Az EU pénzügyi biztosa - közölte Herczog - arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány a tárgyalások idején nem tudott részletes felvilágosítással szolgálni számos, nyitott kérdéssel kapcsolatban.

"Az eddig fontolóra vett korrekciós intézkedések például még mindig elmaradnak a szükséges kiigazítás mértékétől, és túlnyomó részben átmeneti jellegűek" - ismertette Rehn válaszát az MSZP EP-képviselője. Eszerint a kormánynak arra vonatkozóan is "fokozott és hiteles erőfeszítéseket" kell tennie, hogy 2011-ben a GDP 3 százaléka alá csökkentse az államháztartás hiányát.

Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely 2004 óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt, és a hiánycél teljesítésére vonatkozó határidőt már két ízben meghosszabbították.

Herczog Edit szerint az uniós biztos aggodalmát fejezte ki a pénzügyi szektor különadója miatt: felhívta a figyelmet arra, hogy a különadó ebben a formában nagyon kedvezőtlen hatással lehet az ország befektetői megítélésére, illetve a gazdasági növekedésre. Emellett az uniós küldöttség úgy találta, hogy a számos más jogszabályt érintő törvény több eleme - abban a formában, ahogyan még az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások idején a parlament elé került - vélhetően nem felel meg az uniós jognak. Az EU-küldöttség emlékeztette továbbá a magyar kormányt azon kötelezettségére, hogy a Nemzeti Bank számára teljes függetlenséget kell biztosítania.

A szocialista EP-képviselő úgy véli, hogy ha a kormány betartja az EU által kialakított játékszabályokat, és nem löki félre a pénzügyi világszervezetek segítő kezét, akkor gyorsabban véget vethetne a devizahiteles családok kálváriájának. A képviselő szerint a következő száz nap feladata a befektetői bizalom visszaállítása kell legyen, mert ez a magyar családok és a magyar munkavállalók érdeke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását