2024. május 7. - Gizella

Kisebbségi esély Szlovákiában

November elsejétől kap kiszélesített jogköröket a kisebbségekért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes. Ezt tartalmazza a kormányprogram tervezete, amelyet szerdán vitat meg - és várhatóan el is fogad - a pozsonyi kabinet. A kiszélesített jogköröket a Bugár Béla vezette Híd párt harcolta ki a koalíciós tárgyalások során. A kisebbségekért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes, Rudolf Chmel a Híd alelnöke.
2010. július 28. szerda 10:25 - HírExtra
Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerint november elsején lépnek életbe azok a törvénymódosítások, amelyeknek értelmében a kormányfőhelyettes az oktatásügyi és a kulturális minisztérium kisebbségeket érintő kérdéseiben dönthet.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a magyar iskolák tanterveinél és más, őket érintő intézkedés elfogadásánál szükség lesz a kormányfőhelyettes aláírására. A kulturális minisztériumot illetően szintén ő fog dönteni az állami kisebbségi kulturális támogatások odaítéléséről.

A kormányfőhelyettes és az említett tárcák közti tevékenység irányvonalát a megalakuló Kisebbségügyi Tanács jelöli majd ki. Ebben a szervben a szlovákiai kisebbségek képviselői kapnak helyet. Döntés még nem született arról, hogy pontosan kik és milyen arányban fognak ide tagokat delegálni.

"Ez mind a kormányfőhelyettes feladata lesz, ő dolgozza majd ki a hivatal és a tanács működésének részleteit" – magyarázta Simon Zsolt földművelésügyi miniszter, a Híd alelnöke, aki a Híd delegációjának tagjaként részt vett a koalíciós tárgyalásokon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását