2024. május 6. - Ivett, Frida

Tizenkétszer nagyobb területen ég az erdő Moszkvánál, mint tavaly

Moszkva környékén idén a tavalyinál tizenkétszer nagyobb területen pusztítottak erdőtüzek, de a hatóságok ellenőrzés alatt tartják a helyzetet - jelentette Borisz Gromov, Moszkva megye kormányzója kedden Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek.
2010. július 27. kedd 19:52 - HírExtra
Gromov videokonferencia keretében elmondta, hogy idén eddig két és félszer több erdőtűz keletkezett a megyében, mint a múlt év azonos időszakában. A lángok a tavalyinál tizenkétszer nagyobb területre terjedtek ki. Bár jelenleg sehol nincs nagyobb kiterjedésű tűzvész, naponta átlagosan ötven új tűzfészek keletkezik - tette hozzá. Az erdőtüzek elfojtására ezer fősnél nagyobb alakulatot hoztak létre - mondta Gromov.

Az orosz sajtó hétfőn már beszámolt arról, hogy a három hete tartó rendkívüli hőség miatt keletkezett tőzegtüzek füstje szinte elviselhetetlen mértékben szennyezi a levegőt az orosz fővárosban.

Hétfőn kora reggel sűrű füstfelhő borította be Moszkva délnyugati és nyugati részét. A látótávolság 300 méterre csökkent ezen a területen a rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint. A térségben erős égésszag terjengett. A levegőben lévő káros anyagok mértéke 5-8-szor meghaladta a normál értéket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását