2024. május 6. - Ivett, Frida

A három "testőr" Miamiban

Az NBA egy újabb nagy hármas színrelépését ünnepelheti, esetleg habitus szerint sírhatnak rajta. Lenne rá okuk, a LeBron James, Dwyane Wade, Chris Bosh hármas nagy valószínűséggel 2006 után ismét csúcsra juttatja a Miami Heat csapatát. Elemeztünk.
2010. július 18. vasárnap 08:59 - Győry S. József
Valószínűleg sokan emlékezünk a legendás Chicago Bulls csapatára. A kilencvenes évek kosárlabda mániája, a legjobb játékosokat ábrázoló kártyák cserélgetése és a szüntelen palánk alatti harcok mind a nyolcvanas-kilencvenes évek NBA hangulatát idézik. Persze a Jordan – Pippen - Rodman trió mellett érdemes megemlékezni korábbi nagy hármasokról: megérdemlik ugyanis. A nyolcvanas évek Lakerse Magic Johnson káprázatos játékáról szólt, persze nem feledkezzünk el az abszolút pontrekorder, Kareem Abdul Jabbarról (38.387 pont) és James Worthyről sem.

A „Tavasok” főként ennek a három zseninek köszönhetik, hogy sikeresen állták a Boston Celtics „vezérkarának” - Larry Bird, Robert Parish, Kevin McHale – a támadásait. Az előbb említett triók mindegyike NBA bajnok.

De ne menjünk messzire: a 2007-2008-as szezonban ismét a Boston diadalmaskodott, a teadélután városában Kevin Garnett, Ray Allen és az 1998-99-es szezon óta abszolút közönség kedvenc Paul Pierce juttatta tizenhetedik bajnoki trófeájához a csapatot. Nyilván jó páran azt gondolták - talán joggal - hogy a triumvirátus jó néhány szezonon keresztül megtartja magának a Larry O'Brien bajnoki trófeát.

Tévedtek: idén és tavaly is a legendás rivális, a Los Angeles Lakers diadalmaskodott, ezzel majdnem biztos, hogy többé nem juthatnak csúcsra a Bostonos srácok. Már csak az életkoruk miatt is. Hihetnénk, hogy az utolsó nagy triónak így vége.

Persze tévedtünk

Mivel valami fantasztikus cserét hajtott végre a 2006-os bajnokcsapat, a Miami Heat. 2010. július 9-én: megszerezték a liga egyértelműen legképzettebb játékosát, LeBron Jamest, az egyik legjobb erőcsatárt Chris Bosh személyében, valamint hogy teljes legyen a kép, megtartották Dwyane Wadet, a csapat emblematikus figuráját, aki nem mellesleg saját posztján szintén a liga egyik legjobbja.

"Az, ahogy a Heat mindent megtett azért, hogy mindhármunkat szerződtetni tudja lenyűgöző volt, nehéz lett volna nemet mondani. Wade és Bosh a liga legjobbjai között vannak: azt hiszem, így együtt nagyon jó csapat leszünk" - mondta James, aki azt sem rejtette véka alá, hogy nem csak alapszakaszt, hanem bajnokságot is nyerni akar. Minden lehetősége megvan erre.

LeBron James

Az óriások ligája
A National Basketball Association (röviden NBA) (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) észak-amerikai profi kosárlabdaliga, a világ legjelentősebb férfi kosárlabdabajnoksága. A ligát New Yorkban alapították 1946. június 6-án Basketball Association of America (BAA) (Amerikai Kosárlabda Szövetség) néven. Jelenlegi nevét a rivális National Basketball League-gel (Nemzeti Kosárlabda Liga) való egyesülés után kapta. A liga nemzetközi és belső hivatalait a New York-i központból irányítják. Az NBA egy-egy idénye két részből áll, az alapszakaszból és a rájátszásból.
A „King James” becenévre hallgató, 203 centis, hivatalosan alacsonybedobó poszton játszó fenomén nem akárhogyan kezdte a karrierjét. Mindössze 18 éves volt, mikor az eddigi csapata, a Cleveland Cavaliers leigazolta. Nem ez nagy szó, hanem az a 100 millió dolláros, Nike cipőreklám szerződés, mely a tinédzser zsebét húzta. Újoncévében 39 perc alatt 20,9-es volt a meccsenkénti pontátlaga, a 2005-2006-os szezonban ezt jócskán felülmúlta, karriercsúcsot jelentő 31,4-es átlaggal. Ne felejtsük megemlíteni, hogy karrierátlaga meccsenként 7-7 gólpassz és lepattanó, 1,7 labdaszerzés, valamint közel 28 pont, mindezt persze meccsenként.

Egyetlen bibi róható fel neki, ez pedig a nagyképűség. Egy interjúban kikérték a véleményét Michael Jordanről, minden idők egyértelműen legjobb NBA játékosáról: James kosárlabda rajongók millióinál verte ki a biztosítékot, amikor visszakérdezett. - Ki az a Michael Jordan? Hát nem ő, ez egészen biztos. Még akkor sem, ha játékában, képességeiben gyakorlatilag nincsen hiba, minden statisztikai kategóriában kimagasló teljesítményt nyújt.

Dwyane Wade

„Flash”, vagyis Dwyane Tyrone Wade, Jr. ugyanaz a Miami Heat számára, mint ami Michael Jordan volt a Bulls számára. Több mint egy emblematikus figura: ő egy igazi félisten. 2003-ban az első körben ötödikként választotta ki a hőség városa, az irányító és dobóhátvéd poszton is bevethető, 193 centis „ficsúrt”. Shaquille O’ Neal segítségével 2006-ban NBA bajnok lett a csapat. Wade látványos zsákoló, kiváló támadó és persze védő, posztjához képest fenomenális dobásblokkoló: a tavalyi év folyamán 79 meccs alatt 106 dobást hatástalanított, védő poszton bevethető játékos egy bizonyos Michael Jordan óta ebben a kategóriában nem tudott 100 felé jutni. ( 86-87: 125 blokk, 87-88: 131 blokk)

Egy nagy hiányossága van, ez pedig a hárompontos: karrierátlaga 28,9 százalék a hármas vonal mögül, és ez bizony egy ilyen kaliberű játékoshoz viszonyítva kevés. Habár a sérülések egy ideje elkerülik, nem lehet tudni, hogy mikor újul ki a bokapanasza.

Chris Bosh

A 208 centis erőcsatár korábbi klubcsapatában, a Toronto Raptorsban vezeti a pont, lepattanó, blokk, büntetődobás, és dupla-dupla (két főbb kategóriában 10 feletti teljesítés egy mérkőzésen, leggyakoribb a pont és lepattanó/gólpassz kombináció) statisztikáját, ám mindez már nem növelhető, mivel Bosh a harmadik tagja a „szupercsapatnak”.

Nem mondhatni, hogy Bosh egy LeBron James, legalábbis egyéniségben nem. Amikor megkötötték az üzletet a Miamival, a Twitteren a következő bejegyzést írta. "Tudom, hogy ez a legnehezebb döntésem, mivel Toronto nagyon kedves számomra. Szerettem minden percét az ittlétemnek, bár nem találom a szavakat, hogy megköszönjek mindent szívem legmélyéből a szeretett Raptorsnak…”

Chris mégis elfogadta az ajánlatot és nem valószínű, hogy rossz lóra tett. Nagy segítséget jelenthet társainak a bajnoki cím felé vezető, számukra talán nem is olyan göröngyös úton, hiszen kiváló dobó – erőcsatár létére büntetőből és triplából is – erőteljes lepattanó szedő és jó blokkoló.

Az új nagy trió miatt is kíváncsian várjuk a következő szezont és reméljük, hogy több dudás is megfér egy csárdában.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását