2024. május 7. - Gizella

Kalandpark nyílt a Tihanyi-félszigeten

Kalandsziget-Tihany néven erdei kalandpark nyílt szerdán a Tihanyi-félsziget Gödrös nevű szabadstrandja mellett, 60-80 éves ősfákon; a projekt a rendkívüli, védett környezet miatt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fokozott felügyelete mellett valósult meg.
2010. július 14. szerda 22:36 - HírExtra
Molnár Ádám, a kivitelező és üzemeltető Kalandgyár Kft. egyik ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy cége már több kalandpark kivitelezésében vett részt. A tihanyi az ötödik ilyen balatoni létesítmény a balatonfűzfői, a zánkai, a zamárdi és gyenesdiási után; 12 millió forintos, önerős beruházásból valósult meg, és az első fejlesztési ütem befejeztével mintegy 40 akadállyal várja az idelátogatókat.

Az ügyvezető szerint felfutóban van a kereslet az ilyen aktív programlehetősségek iránt, amelyek létesítését az önkormányzatok is igen támogatták, hiszen a turistaszezon meghosszabbításának egyik lehetőségét rejti magában.

A tihanyi kalandpark egyik különlegessége, hogy vízhez közeli, páratlan panorámával rendelkezik. Egy illegális szemétlerakó felszámolásával épült meg úgy a védett erdőben, hogy a fákat nem károsítja, hiszen az akadályok elkészítésekor csavar nem került élő fákba - mondta Molnár Ádám.
Különösen hangulatos, vadregényes, kacsák által látogatott, dimbes-dombos, bozótos erdőről van szó, ahol fokozott biztonsággal, a fák speciális hangvizsgálatával, franciaországi építési technika továbbfejlesztésével hoztak létre egy kisgyermekeknek és két, nagyobbaknak való, különböző nehézségi fokú akadálypályát, mászófát és egy félköríves lecsúszó pályát.

A későbbiekben, ha a forgalom visszaigazolja a befektetők várakozásait, a Kalandsziget-Tihany újabb kaland- és akadályelemekkel bővülhet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását