2024. május 10. - Ármin, Pálma

Kártrítést kap a kismama , akivel lúgot otattak

Kártérítést fizet az Állami Egészségügyi Központ annak a kismamának, akinek négy milliméterre szűkült a nyelőcsöve, mert császármetszésnél savlekötő helyett lúgot itattak vele - közölte a TV2 hétfő esti hírműsorában.
2010. július 5. hétfő 22:07 - HírExtra
A kismama már két műtéten van túl, enni még mindig nem tud, gyomorszondán keresztül táplálkozik. Még egy operáció vár rá: a nyelőcsövét cserélik majd ki jövő februárban. A kórház kereste a kismama ügyvédjét, hogy tárgyaljanak a kártérítésről - hangzott el a Tények című műsorban.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken közölte az MTI-vel, hogy belső vizsgálat indult a HM Állami Egészségügyi Központban a személyi fegyelmi felelősség megállapítására, miután kiderült, hogy még februárban lúgot itattak egy kismamával savlekötő helyett. A Népszabadság pénteki számában az volt olvasható, hogy savlekötő helyett maró folyadékot, erősen lúgos kémhatású kálium-hidroxidot itattak egy szülő nővel az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Podmaniczky utcai kórházában.

Tíz óra vajúdás után a nő orvosa császármetszés mellett döntött. A szülésznő a műtét előtt egy pohárka folyadékot itatott vele, mondván, az savlekötő, hogy később ne legyen gyomorégése. A folyadék bevitele után a kismamának azonnal égni kezdett a szája és a torka, majd fulladni kezdett, és végül vért hányt. A súlyos lúgmarás tüneteire azt hitték, hogy allergiás reakció - számolt be az esetről a Népszabadság.

A HM közleménye szerint az intézmény a kártérítési felelősségének jogalapját elismerte és a beteg közreműködése esetén a helyreállító orvosi ellátás, kezelés folytatását vállalja "Az eset megtörténtének idejétől - a kórház kezdeményezésére - a büntetőjogi felelősség megállapíthatósága tárgyában a rendőrség büntetőeljárást folytat" - közölte a minisztérium.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását